Képünk a Kelemen-kvartett legutóbbi koncertjén készült
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Ismét a Gyulai Várszínház vendége lesz március 8-án 19 órától a világhírű Kelemen-kvartett, melynek tagjai januári koncertjük folytatásaként látogatnak Gyulára.
Ezúttal Bach, Beethoven és Debussy művei hangzanak el a vonósnégyes tolmácsolásában. A kvartett virtuóz előadásmódjával, muzikalitásával és közvetlenségével mindig kiváltja a közönség elismerését. A világ legjelentősebb hangversenytermeiben koncerteznek rendszeresen, ahol a kritikusok és a hallgatóság is ovációval fogadja játékukat.
Kelemen Barnabás hegedű-, Kokas Katalin hegedű-, Homoki Gábor viola- és Fenyő László csellójátéka bizonyára ismét feledhetetlen élményt jelent a gyulai zeneszerető közönségnek.
























