Képünk a 2014-es slampartin készült
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Alig múlt el az első, s lám már az V. Gyulai Slam Party lesz a Mogyoróssy János Városi Könyvtár Simonyi-olvasótermében. Február 17-én újra mikrofont ragadnak a slamköltők, hogy előadva írásaikat összemérjék tudásukat.
Aki részt vett már a korábbi esteken, az tudja, hogy városunk verselői jó vénával bírnak ezen a téren, amit több alkalommal is elismertek az ide látogató előadó és díszvendégek is. A verseny az Ifjúsági Kultúra Kávéház alkotóinak kiállításmegnyitója után, 18 órától indul, a jelentkezéseket eddig fogadják a szervezők. A műfaj kedvelői számíthatnak rá, hogy a zsűrizésre megnyert Kemény Zsófia és Simon Márton saját szövegekkel is készül a programra.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak az IKK tagjai és a városi könyvtár.

























