képünkön (balról jobbra): dr. Görgényi Ernő, Farkas Zoltán és kiss lászló
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A rendhagyó meghatározást tovább erősítette, hogy az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent kötet annak gyulai származású főszerkesztője, Szabó Tibor Benjámin ötlete által és a szintén gyulai Kiss László író munkája révén született meg, az est házigazdaszerepét pedig dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere vállalta magára, aki a kemény munkával, elszántsággal és művészeti tudatossággal elért sikerekről Farkas Zoltánt, a könyv háttérmunkáiról pedig Kiss Lászlót kérdezte. Az est során Csomós Lajos, a Békéscsabai Jókai Színház művésze olvasott fel részleteket a könyvből, de a közönség néhány Ektomorf-videoklipet is láthatott.
Farkas Zoltán és Kiss László
A „Outcast – Kitaszítottan a világhírig” címet viselő könyv a mezőkovácsházi Farkas Zoltán elágazásokban és főleg buktatókban gazdag életútját kíséri nyomon azt bizonyítva, hogy kellő kitartással az álmok valóra válthatók, és hogy egy mezőkovácsházi próbateremből is fel lehet jutni a legrangosabb zenei fesztiválok színpadaira Európában és az USA-ban egyaránt. Ilyen eredménnyel pedig a megyében más zenekar aligha büszkélkedhet.
– Nagyon hosszú út vezetett idáig, és nagyon-nagyon messze még a vége, ami így is van jól – mondta Farkas Zoltán, akit meghatott a róla szóló könyv iránti nagyfokú gyulai érdeklődés.
A könyvből – az első sorban helyet foglaló Kukár István nevelőtanári visszaemlékezései alapján – az is kiderül, hogy a zenész már kollégistaként is csak gitárjával volt elképzelhető, diákként azonban nem épp Gyula lett a kedvenc városa. Ez a házigazda szerepét betöltő városvezetőt sem hagyhatta nyugodni, így a jelenlegi viszonyulásáról faggatva a zenész a következőket mondta: Nem a várossal volt bajom, azt akartam csinálni, amit szeretek, és ez meg is valósult.
A beszélgetés során felidézték az 1994 óta működő Ektomorf kezdeti időszakát, és bemutatták azt a folyamatot, aminek eredményeként mára külföldön az egyik legsikeresebb magyar együttessé vált. Albumaikon a műfaj legnagyobbjai működnek közre, a zenekar tagjait pedig ma már világhírű erősítő- és hangszerkészítő cégek támogatják. A Metallica hangszereit is gyártó ESP cég kifejezetten Zoltán számára készítette el azt a világon egyedülálló nyolchúros tankgitárt, ami a most megjelent könyv borítóján is látható.
Farkas Zoltán dedikál
Arra a kérdésre, hogy miként éli meg és dolgozza fel a sikert, Farkas Zoltán így válaszolt: Nekem ez az életem. Másra nem is nagyon lennék jó. Mindig csodálkozom azon, amikor azt írják és mondják nekem, hogy a zeném erőt ad az élethez, mert nekem ugyanezt jelentik azok a zenék, amiket én hallgatok. A dalaimat magamnak írom, de az nagyon jó érzés, hogy ezzel másokat is megérintek. Aki nem érti ezt a zenét, legfeljebb annyit lát, hogy ezek az „őrültek” csak ugrálnak, pedig lehet, hogy éppen ők azok, mert frusztrálódnak otthon, és kapnak egy infarktust, egy agyvérzést vagy más komoly betegséget, mivel a stressz ezeket váltja ki. Ezzel a zenével pedig ki lehet adni magunkból a feszültséget.
A könyvet összeállító Kiss László számára nem Békés megyei származása miatt fontos az Ektomorf, mindig is missziótudata volt velük kapcsolatban, és az lett a könyvvel is, aminek műfaji besorolása éppúgy lehet regény, mint rockmonográfia, ám ő leginkább motivációs kiadványnak szánja, hiszen mindenki számára példaértékű lehet az, amit ez a mezőkovácsházi zenekar elért.
Farkas Zoltán és az Ektomorf hitelét saját megpróbáltatásaik zenévé alakítása, a mindenre nyitottság és az előítélet-mentesség felszámolásáért folytatott küzdelmük adja. Ezt értékelik a zenéjüket kedvelők éppúgy, mint a kemény munkával elért eredményük előtt tisztelettel meghajlók, és ezt tapasztalhatják a könyv olvasói is, mely művet Zoltán az est végén az érdeklődőknek készséggel dedikált.