Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán tanácskoznak az ország TDM-vezetői

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E. HÍREK • 2015. december 03. 15:00
Gyulán tanácskoznak az ország TDM-vezetői
Komoróczki Aliz: Gyula 65 millió forint összegre pályázhat a turisztikai fejlesztésekre fordítható keretből
A Magyar TDM Szövetség és a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. szervezésében idén 14. alkalommal rendezték meg az országos TDM konferenciát, aminek ebben az évben Gyula városa adott otthont december 3–4. között. A Hunguest Hotel Erkel épületében megtartott eseményen a résztvevők elsősorban szakmai programokon vettek részt, melyek elsődleges témája a közelmúltban kiírt TDM pályázatra való közös felkészülés volt.
____Eredeti-_DSF9953m.JPG

Komoróczki Aliz az országos TDM konferencián 

Fotó: Gyulai Hírlap 

A közvetlen szakmai párbeszédet lehetővé tevő találkozó első napján, a rendszerszintű együttműködéseket erősítendő, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. vezető képviselői adtak tájékoztatást a résztvevőknek a TDM szervezeteket érintő aktualitásokról. A péntek teljes egészében a pályázatról szól majd, a hallgatóság tematikus blokkokban, a meghívott ismert szakemberek tolmácsolásában kap iránymutatást a pályázatban támogatott tevékenységek hatékony megtervezéséhez.

A konferencián mindezeken túl lehetőség nyílt Gyula város turisztikai sikereinek és a székelyföldi TDM rendszerfejlesztés aktuális eredményeinek a mélyére látni, ezen felül a Magyar TDM Szövetség a 2015. évre visszatekintve ismertetette a jövőbeli fejlesztési elképzeléseket. A részvevők az előadások mellett pódiumbeszélgetéseken és workshopokon vehettek részt, emellett Gyula városának bejárása és a helyi nevezetességek bemutatása sem maradt ki a programból.

Komoróczki Aliz gyulai TDM menedzser a Gyulai Hírlapnak elmondta: Gyula 65 millió forintra pályázhat a rendelkezésre álló pályázati összegből, amit ha elnyer a város, akkor nagyon sokféle fejlesztésre tudna fordítani a helyi promócióért felelős szakmai csapat.

– Konkrétumok még nincsenek, a részletes terv még kidolgozás alatt áll. Annyi azonban már látszik, hogy a termékfejlesztés területén leginkább a visitgyula.hu oldal megújítása a célunk, és a Visit Gyula Card teljes rendszerének kialakítása. Lehetséges továbbá a tematikus túraútvonalaink fejlesztése, a marketing területen pedig az online marketing erősítésében és komplex városi csomagok kialakításában gondolkodunk – fejtette ki Gyula TDM vezetője.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)