Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tiszta vizet öntöttünk a pohárba! – Lezárult a Gyula–Elek ivóvízminőség-javító program

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2015. november 24. 21:30
Tiszta vizet öntöttünk a pohárba! – Lezárult a Gyula–Elek ivóvízminőség-javító program
A Gyula–Elek Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás közös projektje több problémára is megoldást nyújtott
Lezárult az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló Gyula–Elek ivóvízminőség-javító program, amelynek köszönhetően immáron uniós előírásoknak megfelelő arzéntartalmú vízhez jut minden gyulai és eleki fogyasztó. A Gyula–Elek Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás beruházását 2 milliárd 111 millió 406 ezer 438 forinttal támogatta az Európai Unió és a Magyar Állam. A projektzáró eseményen dr. Kovács József országgyűlési képviselő, dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, valamint Pluhár László, Elek város vezetője köszöntötte a program résztvevőit és vendégeit a gyulai II.-es számú vízműtelepen.
____Eredeti-_DSC0969.JPG

Szalagátvágás a II.-es számú vízműtelepen. Képünkön (balról jobbra) Pluhár László, DR. KOVÁCS JÓZSEF és DR. GÖRGÉNYI ERNő

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

Pluhár László az ivóvízminőség-javítást megcélzó önkormányzati társulás történeti előzményeit idézte föl. Beszédében elmondta, az ivóvíz tekintetében Gyula és Elek város kapcsolata nem új keletű, hiszen az első, mindkét települést kiszolgáló kútcsoport több mint húsz éve készült el. Az eleki városvezető hozzátette, a két település nagyon jól döntött, amikor hat évvel ezelőtt a közös utat választotta, hiszen a korábbi évek tapasztalatai egyértelműen azt mutatják, hogy hosszú távon ez lesz a legkedvezőbb megoldás.

____Eredeti-_DSC0948.JPG

Dr. Görgényi Ernő: A projekt során feltárt kútcsoportok nemcsak megfelelően alacsony arzéntartalmú vizet adnak, de vízhozamuk is több mint megfelelő

Dr. Görgényi Ernő köszöntőjében hangsúlyozta, a projektet megelőzően Gyula és Elek helyesen döntött, hogy nem külföldi, hanem helyi kutakkal oldja meg magas arzéntartalmú ivóvíz problémáját. A polgármester említést tett arról is, hogy a Gyula–Elek ivóvízminőség-javító program több korábbi problémára is megoldást nyújtott. A beruházás során két új vízbázist alakítottak ki 3-3 új kúttal, amelyekből olyan vizet termelnek ki, amely – az ammóniamentesítésen kívül – nem igényel semmilyen tisztítási technológiát. Mint mondta, a projekt során feltárt kútcsoportok nemcsak megfelelően alacsony arzéntartalmú vizet adnak, de vízhozamuk is több mint megfelelő, és jócskán felül van azon a szinten, amelyre a két városnak bármilyen esetben szüksége lehet. A városvezető kiemelte, hogy a beruházás keretében a gyulai telephely és Szentbenedek között egy 7 km-es vezeték épült, amellyel megoldódott a településrész többéves ivóvízproblémája. Továbbá arra is rávilágított, hogy Gyulán a több mint 7 km ivóvízvezetéket és számos csomópontot érintő hálózatrekonstrukciónak köszönhetően várhatóan megszűnnek a korábban gyakran tapasztalható csőtörések is.

Dr. Kovács József beszédében az egészséges ivóvíz fontosságát hangsúlyozta, majd a Gyula–Elek Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás jelentőségét emelte ki. Mint mondta, a fejlesztésnek köszönhetően egészséges ivóvizet ihatnak az itt élők, valamint a jövőben gyermekeink és unokáink is.

Az ünnepélyes szalagátvágás után Karácsonyi István, a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. vízellátási és szennyvízelvezetési üzemvezetője a gyulai telephelyen megépült arzén- és ammóniamentesítésre alkalmas víztisztító technológiát mutatta be az érdeklődőknek, majd a projektzáró rendezvény állófogadással ért véget a Kohán Képtárban.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)