A Syrius Legacy a Gyulai Várszínház kamaratermében
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Csaknem fél évszázaddal ezelőtt a Syrius világszintű muzsikát tett a könnyűzenei színtér palettájára. A ’70-es évek környékén a rockzene bölcsőiben – az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában – már „csúcsra járatták” az egész világot bejárt műfajt, Magyarországon ugyanakkor nagyítóval kellett keresgélni azokat a zenekarokat, akik a rock megérett, csiszolt válfaját választották stílusuknak. Akárcsak minden haladó zenét játszó alkotócsoportnak, a Syriusnak sem volt könnyű dolga, hiszen hazánkban akkoriban az átlag zenehallgató, de még a zenészek nagy része is a húsz évvel korábbi beatslágereket koptatta lemezjátszóján illetve hangszerén. Nem csoda hát, hogy Magyarhonban csak nehézkesen – a zenekar ausztráliai sikerei után – sikerült kiadni legjelentősebb The Devil's Masquerade (Az ördög álarcosbálja) című albumukat. (Azóta a banda 2008-ban elhunyt énekes-basszusgitárosa, Orszáczky Miklós „Jackie” a várszínház több meghívásának is eleget tett, akárcsak az egykori szaxofonos, Ráduly Mihály, aki a most hallott Syrius Legacyt ösztönözte a hagyaték kezelésére.)
A tavaly alakult Syrius Legacy ifjú muzsikusai azonban nemcsak egyszerűen „kezelik” elődeik örökségét. A napokban megjelent, The Devil's Masquerade Reloaded című CD-jük bemutatója a címadó nótával indult. Másodpercek kérdése volt, hogy kiderüljön, a méltó utódok nemcsak előadják az egykori repertoárt, hanem kreatívan, értő módon egyedivé, maivá teszik az egyébként is örökérvényű életművet, kitűnő szórakozást nyújtva annak az igényes zenekedvelőnek is, aki eddig csak felszínesen ismerte az „ősök” alkotásait. Többek között elhangzott még a Crooked Man (Hitvány ember), a Psychomania, az Observations of an Honest Man (Egy becsületes ember észrevételei), az In the Bosom of a Shout (Egy kiáltás méhében), valamint néhány meglepetéssel is szolgáltak, mint például a Széttört Álmok szvit ötödik része, a Virágtánc, vagy a filmzeneként ismerős Szép lányok ne sírjatok című dal.
A csapatban több ismerőst is üdvözölhetett a gyulai publikum, hiszen a tagok közül nem egy megfordult már gyulai színpadon: a group frontembere, Benkó Ákos (dob, ének) és Fonay Tibor (basszusgitár) a két esztendővel ezelőtti jazzfesztiválon Binder Károly triójának ritmusszekcióját alkották – igencsak emlékezetesen. Ezúttal Tempfli Erik (billentyűk), Ludányi Tamás (alt- és szopránszaxofon), valamint Vidakovich Izsák (fuvola, szaxofon) zenészek társaságában nyújtottak maradandó élményt.
Benkó Ákos (dob, ének)
A progresszív zenére jellemző módon, az „agyas” hangnem-, ritmus- és hangulatváltásokon túl a jazz és a rock szinte teljes tárházát felvonultatták, közben gondolatokban és zeneileg is tartalmas előadásnak voltunk fültanúi. A muzsikusok egyenként is virtuóz játéka közül – hangerőben is – kiemelkedett Benkó Ákos teljesítménye. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszékének tanára igazi polihisztor: lendületes, bravúros, felszabadító erejű dobolása közben még jó torkú énekesi talentumát is megismerhette a hallgatóság.
Az elementálokat megidéző dobhangzáshoz egy nagyobb belső tér vagy szabadtér passzolt volna: így a „mimózafülűek” kétségkívül hangosnak találhatták a koncertet. A siker azonban lehet, hogy többek között éppen ettől vált átütő erejűvé, és aratott elsöprő sikert: első ráadás után még egyszer majd harmadjára is visszatapsolta a közönség a Syrius Legacy-t. A koncertlátogatók jól tudják: az első ráadás szinte gesztusértékű, kötelező eleme a zenei előadásoknak, az viszont már jóval ritkább, ha egy bandának másodjára is újrázni kell, a harmadik ráadás pedig végképp kivételes produkcióról árulkodik. Értő füleknek ilyet nyújtott a hajdani Syrius reinkarnációja.
