Palya Bea
Forrás: jegy.hu
Palya Bea ad koncertet október 15-én, csütörtökön 19 órától a Gyulai Várszínház kamaratermében. A Príma és Artisjus-díjas énekesnő és előadóművész duóban lép fel, kísérője ifj. Tóth István lesz.
Palya Bea 1992-ben kezdte énekesi pályafutását, először a Zurgó együttes, majd a Laokoón csoport énekese volt, azután tagja lett a Hólyagcirkusz Társulatnak és a Folkestra együttesnek. Manapság főleg saját zenekarával lép fel. Sokoldalú előadó, magyar, cigány és bolgár népzenén nevelkedett, de otthonosan mozog a világzenében és a jazzben is. Az egyik legkeresettebb énekesnő. Számtalan itthoni koncertje mellett fellépett New Yorkban a Carnegie Hallban, Londonban a Covent Gardenben és a világ számos neves koncerttermében. Eddig 12 önálló lemeze jelent meg, felnőtteknek és gyerekeknek is készített albumokat.
Ifj Tóth István, a Zeneakadémia frissen végzett zenésze, a Montreux-i Gitárverseny különdíjasa akusztikus gitáron játszik majd.
























