a gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtár
Fotó: Gyulai Hírlap – OLáh Szabolcs
Péter Erika költő, író elsősorban a gyermekek körében ismert, s főként versesköteteivel. Az idei könyvhétre azonban felnőtteknek írt regénye jelent meg, melyet a könyvheti programok keretében dedikált Gyulán, azonban a könyv bemutatója csak most, október 5-én 18 órától lesz a városi könyvtár Simonyi-olvasótermében. Az est házgazdája Rakonczás Szilvia, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója lesz. „Ősz szele zümmög” címmel a Nevess-Ints! bábcsoport előadását nézhetik meg a gyermekek 8 órától a Gyulavári fiókkönyvtár szervezésében a Bay Zoltán Általános Iskola aulájában, majd 10.30-kor a központi könyvtár Simonyi-olvasótermében.
A tél vége óta tartó „Nagy Olvasási Kihívás” 25 vállalása sokakat próbára tett, s bizony nem mindenki jutott a végére a feladatoknak. Könyvtárunk – a sikerben bízva – készült az eredményhirdetésre, s hogy teljesíthesse ígéretét, miszerint a kihívás nemcsak felejthetetlen olvasmányélményeket hoz, hanem értékes díjakat is a vállalkozó kedvűeknek. A díjak összegyűltek: köszönet a Dürer Nyomdának, a Fodor Hotel és Halászcsárdának, a Gyulai Hírlapnak, a Gyulai Várfürdőnek, az IQ Könyvesboltnak, a Venezia pizzériának, valamint a felajánló magánszemélyeknek. A felnőttek az október 7-én 18 órakor kezdődő esten vehetik át díjaikat a játék fővédnökétől, Kónya István alpolgármestertől, ahol az Athenaeum Kiadót és szerzőit látjuk vendégül: Hartay Csaba költőt, írót, valamint T. S. Thomast (Tóbiás Sándor), a Londinium hercege regénysorozat szerzőjét. Az est különlegessége, hogy házigazda a kiadó főszerkesztője, a gyulai Szabó Tibor Benjámin lesz, akinek új sorozatáról, az EPIC-ről Gyulán első alkalommal hallhatnak az érdeklődők. A gyermekek díjátadójára pedig az október 8-án 14.30-kor kezdődő találkozón kerül sor, amelyen Kiss Ottó József Attila-díjas költőt, írót Fodor György tanár úr kérdezi új köteteiről.
A könyvtári hét péntekjén, 17 órától különleges történettel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Németországban ugyanis komoly népszerűségnek örvend egy történet, mely Székkutashoz, illetve egy egykor ott élt Piroska nevű lányhoz kötődik. Történetéből nagy sikerű film is készült, míg szerzőjéről, Hugo Hartungról Berta János írt könyvet. Az est vendége a szerző mellett Tóth Imre református lelkész. Az Őszi Könyvtári Hét záró programja az alkotó kedvű gyermekeké, hiszen Vetési Sándorné Rózsa néni segítségével különleges meséket kelthetnek életre gyöngyökkel október 10-én 10 órától a gyermekkönyvtárban.