Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Higgyen a fülének, ezen a hétvégén tényleg muzsikál a Városerdő Gyulán!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Cs. É. • KULTÚRA • 2015. szeptember 27. 09:55
Higgyen a fülének, ezen a hétvégén tényleg muzsikál a Városerdő Gyulán!
Puskás Lajos erdőmérnök: az erdőt a természet templomaként szokás emlegetni
A „Muzsikál az erdő” rendezvénynek első alkalommal adott otthont Gyula–Városerdő. A Mátrában tizenkét éve szerveződő program immár harmadik éve országosan is eljuttatja a zene, a művészetek és az erdők közös erejével a fenntarthatóság értékrendjét a különböző régiókba. Idén az Erdők Hete nyitó rendezvényét is a Körösök völgyéből indították. A Príma díjas és Nógrádikum díjas rendezvénysorozat programjai ezúttal a Dél-alföldi Erdőgazdasági Zrt. együttműködésével szeptember 26–27-én Városerdőn, az erdei iskolánál valósulnak meg.
GYHRCSD_0034.JPG

Az erdei kápolnánál felavatták Józsa Judit Összetartás című emlékplakettjét

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A gyulai rendezvény látogatói a Fekete-Körös partján is programokon vehettek és vehetnek részt. A komolyzenei koncertek mellett a rendezvény meghatározó eleme a szakvezetéses erdei séta, ahol a résztvevők megismerhetik a helyszín jellegzetes növény- és állatvilágát, az erdei életközösségek sokszínűségét, a fenntartható erdőgazdálkodás sajátosságait, a családok valamennyi tagjának tartogatva színvonalas testi-lelki feltöltődést.

A kulturális programok sorában szombaton kórustalálkozót tartottak, ám a népzene és a népművészetek bemutatása sem maradt el. A látogatók megnézhették a „Muzsikál az erdő” című fotópályázat legjobb képeiből, valamint a gyulai Székely Aladár Fotóklub tagjainak fotóiból nyílt tárlatot. Az erdei kápolnánál délután felavatták Józsa Judit kerámiaszobrász Összetartás című emlékplakettjét.

Az ünnepségen jelen volt Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium felelős helyettes államtitkára, Puskás Lajos, az Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti szakosztály elnöke, a Délalföldi Erdészeti Zrt. oktatási igazgatója, erdőmérnök, Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Egyesület elnöke, dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, valamint Józsa Judit kerámiaszobrász, a Magyar Kultúra Lovagja.

– A magyar népmesékben az erdőkben oldódott meg minden. Itt az Alföldön is az számít menedéknek, na és a domb, hiszen elődeink mind arra építkeztek. A „dombon a tanya” itt különös jelentőséggel bír, mert az otthont jelenti – mondta megnyitó beszédében Ugron Ákos Gábor helyettes államtitkár. – Az okos ember oda épít, azért került dombra ez a kápolna is. Az erdő csendje pedig nem néma süket csendet jelent, hanem szívünknek kedves helyet és ugyanezt fordítva is: az erdő be tudja fogadni azt a zenét, táncot, ami egyébként is benne van, az állatok suhanásával, az ágak reccsenésével

Hasonló gondolatokkal folytatta Puskás Lajos erdőmérnök: az erdőt a természet templomaként szokás emlegetni, egy ilyen szent helyen pedig mindig jó összejönni, különösen, ha zene is társul hozzá. A zene az erdő, és egy ilyen kápolna mindig megmutatja, mit jelent a természet, a művészet, a kultúránk, a történelmünk, mert valójában ez mozgatja a világot, csak a mai kor emberének vissza kell találnia ezekhez az értékekhez.

– Nagyon fontos hangsúlyoznunk azt, hogy a magyar hagyományaink, kultúránk, történelmünk, anyanyelvünk, ezen belül országunk és az erdők és a természet védelme mind a magyar örökség részét képezik, a magyar örökség pedig olyan, mint egy fa, jó erős gyökerei vannak, így van mibe kapaszkodnunk. Legyünk büszkék rá! – mondta útravalóként Józsa Judit kerámiaszobrász, a Magyar Kultúra Lovagja, miután ismertette felavatott plakettje szimbólumait.

A kétnapos rendezvény ideje alatt klasszikus és népzenei koncertek, erdei séták, ismeretterjesztő előadások, képzőművészeti kiállítások, erdei sportrendezvények, gyermekprogramok, helyi termékek és értékek bemutatása várja a látogatókat.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)