Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 12 ingyenes továbbképzést biztosítottak 200 Békés megyei pedagógusnak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2015. augusztus 20. 12:00
12 ingyenes továbbképzést biztosítottak 200 Békés megyei pedagógusnak
Zárókonferencián összegezték a pedagógiai projekt eredményeit az Esély Pedagógiai Központ Gyulai Tagintézményében
Az Esély Pedagógiai Központ Gyulai Tagintézménye zárókonferencián összegezte A Komplex EGYMI fejlesztés az SNI tanulók együttnevelése érdekében a Békés Megyei Harruckern János Közoktatási Intézményben és partnereinél című pályázatának eredményeit. Az augusztus 19-én záruló projekt célja az volt, hogy rávilágítson a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek és szüleik helyzetére, és mutasson egy vagy akár több utat megsegítésükre.
____Eredeti-_DSC8873.JPG
a zárókonferenciát Bényi Mariann Sára nyitotta meg

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

Bényi Mariann Sára, a központ gyulai tagintézményének vezetője, a pályázat projektmenedzsere megnyitó beszédében jó döntésnek nevezte a pályázat kiaknázását, amely 2013 decemberében ért révbe, és meggyőződését fejezte ki, hogy a projekt által minden résztvevő a gyakorlatban is hasznosítható tudással gazdagodott.

____Eredeti-_DSC8875.JPG

Szelezsánné Poptyilikán Anikó: A projekt során 12 millió forint értékű eszközbeszerzés is megvalósulhatott

Szelezsánné Poptyilikán Anikó tagintézményvezető-helyettes, a pályázat szakmai vezetője a megvalósult projekt eredményeit ismertette. A 40 millió forintos összköltségvetésű pályázat 12 ingyenes továbbképzést biztosított mintegy 200 Békés megyei pedagógusnak, ezen kívül 12 millió forint értékű eszközbeszerzés is megvalósulhatott.

A szakmai vezető az előzmények és a háttérmunka bemutatása után a megvalósult továbbképzéseket sorolta fel, amelyben többek között szerepelt mozgásfejlesztő tanfolyam, utazótanári program, individuálpszichológiai szemléletű bátorító pedagógiai képzés, mozgásterápia és a coaching módszertan, továbbá az autizmussal élő gyermekek fejlesztését, a tanítással, tanulással kapcsolatos pszichés gátlások, tanulási zavarok, magatartás- és viselkedészavarok oldását megcélzó tanfolyamok is.

Előadásából megtudhattuk, a projektben a környék több oktatási intézménye részt vett. Partnerkapcsolatot létesítettek Gyula Város Egyesített Óvodájával, a Magvető Református Általános Iskolával, valamint a Bay Zoltán Középiskolával, és további mezőhegyesi, szabadkígyósi, sarkadi és pitvarosi intézményekkel.

A zárókonferencián szakmai előadásokat is meghallgathattak a résztvevők. Békési Andrásné, a GYVÓE óvodapedagógusa az Azonosság-másság, avagy mindenki másképpen egyforma című előadását hallhatták a jelenlévők, majd Zelman Edit, az Esély Pedagógiai Központ Gyulai Tagintézményének gyógypedagógusa az integrációról és annak megvalósulásáról számolt be. Végül Csepregi András pedagógiai szakpszichológus, a Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat gyógypedagógusa A tanulás és részvétel támogatása címmel az Inklúziós index 3. kiadását mutatta be.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)