Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A grandiózus tűzijáték előtt gondoskodjunk négylábú barátainkról

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • MAGAZIN • 2015. augusztus 19. 09:00
A grandiózus tűzijáték előtt gondoskodjunk négylábú barátainkról
Gyulán nagyszabású pirotechnikai látványossággal ünnepeljük államalapításunk ünnepét
A tűzijátéknak csaknem ezer éves hagyománya van, ám sikere azóta is töretlen. Történetének több helyi vonatkozása is van: Európában először hazánkban alkalmaztak elektromos indítógépet az 1965-ös budapesti tűzijáték működtetéséhez, valamint a rendszerváltás után először Gyulán kiviteleztek magánszervezésű tűzijátékot. Magyarországon hagyomány, hogy augusztus 20-án grandiózus pirotechnikai látványossággal ünnepeljük államalapításunk ünnepét. Idén sem lesz ez másképp.
____Eredeti-tuzijatek_csuszi.JPG

képünk egy korábbi augusztus 20-i ünnepségen készült

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A Gyulai Hírlapnak Leskovics István pirotechnikus, az ünnepi égi show-t rendező gyulai vállalkozó elmondta, idén augusztus 20-án, csütörtökön 22 órától Beethoven Szent István nyitánya közben körülbelül 700 lövésre lehet számítani, a 9,5 percig tartó látványos robbanások után pedig a várfalon görögtűz gyúl, amelyet nemzeti himnuszunk dallama fest alá.

A tűzijáték azonban nem mindenkit ámít el, a durrogások négylábú barátaink számára sokkos pánikot okozhatnak. Háziállataink ekkor akár támadhatnak is, de gyakoribb, hogy elszöknek gazdáiktól. Kérjük – különösen a várkert környékén élőket –, kedvenceikre aznap este fokozottabban ügyeljenek. 

Fontos, hogy a kutyákban lévő mikrochip legyen beregisztrálva, emellett érdemes ebre, macskára bilétás nyakörvet kötni, amelyen cím, telefonszám, név található. A tűzijáték idején mellőzzük a sétáltatást, inkább otthon biztosítsunk kedvencünknek a közvetlen utcai hangoktól elszigetelt helyet, belső szobát vagy udvarrészt, garázst, jó kerítéses udvart. Ha elszökött a kutyus, érdemes a közelben működő állatvédő szervezetektől informálódni.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)