Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Még lehet pályázni a gyulai önkormányzat által alapított Bay Zoltán-ösztöndíjra

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2015. augusztus 24. 09:00
Még lehet pályázni a gyulai önkormányzat által alapított Bay Zoltán-ösztöndíjra
A pályázat beadási határideje szeptemberben jár le
Alig fél hónapig, szeptember 10-ig lehet még pályázni a Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíjra. A támogatásban a kiemelkedően tehetséges középiskolás diákok és felsőoktatásban tanuló hallgatók részesülhetnek.
____Eredeti-varoshaza00.JPG

képünk illusztráció

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs  

A világhírű fizikusról elnevezett ösztöndíjat 10-10 diáknak ítélhetik oda, a középiskolások havi 9 ezer, a felsőoktatásban tanuló hallgatók havi 13 ezer forintot kapnak a tanév tíz hónapja alatt. A középiskolások között két nem Gyulán élő, de itt tanuló diák is az ösztöndíj részese lehet.

Az elbírálásnál kiemelt figyelmet fordítanak a pályázók tanulmányi eredményére: a középiskolásoknak legalább 4,7-es, a felsőfokú tanulmányt folytatóknak 4,0-es átlagot és minimum 55 kreditpontot kell teljesíteniük.

Pontegyenlőség esetén azokat a hallgatókat részesítik előnyben, akik a város munkaerő-piaci helyzetét tekintve hiányszakokon tanulnak. Ezek közé tartozik az általános orvostudományi, a tanári, a tanítói, a gyógypedagógus és a diplomás ápoló szak.

Ködmönné dr. Lipták Anna, a gyulai polgármesteri hivatal önkormányzati és kulturális osztályának csoportvezetője lapunknak elmondta: a pályázatokat a szeptember 24-i képviselő-testületi ülésig kell elbírálnia az oktatási és kulturális bizottság javaslata alapján a képviselő-testületnek.

 


 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

 

Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíjra

 

Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által megalkotott, a városi tanulmányi ösztöndíjról szóló 1/2015. (II.5.) önkormányzati rendelet 4. § (1) bekezdése alapján pályázati felhívást teszek közzé az alábbiak szerint:

 

Az ösztöndíj odaítélésének feltételei:

  1. magyar állampolgárság és
  2. Gyula városában legalább 2 éve állandó lakóhely vagy Gyula közigazgatási területén működő középiskola 11., 12. vagy 13. osztályos kollégista tanulója és
  3. kimagasló tanulmányi eredmény elérése és
  4. 25. életévet be nem töltött életkor és
  5. középiskola 11., 12. vagy 13. osztályos tanulója vagy államilag elismert magyar felsőoktatási intézményben tanulmányokat folytató hallgató.

 

Kimagasló a tanulmányi eredmény, ha a tanuló vagy hallgató által benyújtott, tanulmányi eredményt tanusító bizonyítvány vagy dokumentum szerint a pályázat benyújtását közvetlenül megelőző két lezárt félév tanulmányi eredményének számtani átlaga

  1. középiskolás tanuló esetén 4,7-5,00;
  2. felsőoktatási intézmény hallgatója esetén 4,00-5,00 és legalább 55 kreditpontot teljesített az előző két lezárt félévben.

 

Az ösztöndíj:

Az ösztöndíj egy teljes tanévre, azaz tíz hónapra (szeptembertől júniusig) szól, folyósítása – a szeptember és az október hónapot kivéve – havonta történik. A szeptemberi és az októberi ösztöndíjat egy összegben, október hónapban folyósítja az önkormányzat.

Az adott tanévre elnyert ösztöndíj csak adott tanévben folyósítható. Ha a pályázó tanulói vagy hallgatói jogviszonya szünetel vagy megszűnik, az ösztöndíj folyósítása megszűnik.

Az ösztöndíj összege havonta

  1. tanulónként 9.000,- Ft;
  2. hallgatónként 13.000 Ft;

Az ösztöndíj évente legfeljebb 10 középiskolás tanulónak és 10 főiskolai vagy egyetemi hallgatónak ítélhető oda azzal, hogy a 10 középiskolás tanulóból legfeljebb 2 nem gyulai lakóhellyel rendelkező tanuló is lehet.

Az ösztöndíj odaítélésének szempontja a pályázó által elért pontszám, amelyet a pályázati kiírás 1. mellékletében szereplő pontrendszer alapján kell megállapítani. Pontegyenlőség esetén előnyben részesül az a hallgatót, aki

  1. a – város munkaerőpiaci szempontjai alapján prioritást élvező – alábbi szakok valamelyikén tanul: általános orvostudományi szak, tanárszak, tanító szak, gyógypedagógia szak, diplomás ápoló szak;
  2. a pontrendszer 4. kategóriájában magasabb pontszámot kapott.

 

A pályázat tartalmi elemei:

  1. a pályázati kiírás 2. melléklete szerinti pályázati adatlap;
  2. a pályázó lakcímét igazoló hatósági igazolvány másolata;
  3. a pályázó tanulói vagy hallgatói jogviszonyát igazoló dokumentum eredeti példánya vagy ennek megigényléséről szóló igazolás;
  4. a pályázó tanulmányi eredményét tartalmazó bizonyítvány – ennek hiányában más dokumentum – másolata;
  5. nyelvvizsga bizonyítvány, illetve az azzal egyenértékű, két tanítási nyelvű gimnáziumban szerezett érettségi bizonyítvány másolata, amennyiben a pályázó rendelkezik nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű érettségi bizonyítvánnyal;
  6. tanulmányi, művészeti és sportversenyeken elért helyezést igazoló oklevél másolata, amennyiben a pályázó az 1. mellékletben szereplő versenyek valamelyikén a pontrendszer szerint értékelendő eredményt ért el;
  7. az 1. mellékletben szereplő „Egyéb kategóriában” pontot érő eredmény, tevékenység igazolására, leírására szolgáló dokumentum;
  8. motivációs pályamunka 2000-5000 karakter terjedelemben, mely rövid személyes bemutatkozást, illetve a pályázat összefoglalását tartalmazza.

 

A pályázat benyújtása:

A pályázat személyesen, postán, illetve elektronikus úton nyújtható be a Gyulai Polgármesteri Hivatal Önkormányzati és Kulturális Osztályának címezve.

A pályázat benyújtásának határideje 2015. szeptember 10. napja.

 

A pályázatok értékelése:

A pályázatokat az Oktatási és Kulturális Bizottság értékeli és rangsorolja, mely ülésen, üléseken a meghívott pályázók személyesen adják elő a pályázatukat. A bizottság előterjesztése alapján az ösztöndíj odaítéléséről a képviselő-testület dönt 2015. szeptember 30. napjáig.

A pályázat formailag érvénytelen, ha annak valamely kötelező eleme hiányzik. A pályázat tartalma alapján érvénytelen, ha a pályázó nem felel meg a rendelet 2. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt, illetve a pályázati kiírás “Az ösztöndíj odaítélésének feltételei” címében szereplő követelményeknek.

A formailag és tartalma alapján érvénytelen, illetve a határidőn túl beérkezett pályázatokat az Oktatási és Kulturális Bizottság nem értékeli, hiánypótlásra nincs lehetőség.

 

Szerződéskötés:

Az ösztöndíjat elnyerőkkel az önkormányzat 2015. október 15. napjáig ünnepélyes keretek között megállapodást köt, amely tartalmazza a juttatások részletes feltételeit és elszámolásának rendjét, illetve az adatokban bekövetkező változás bejelentésének kötelezettségét is.

Az ösztöndíjjal kapcsolatos teljes szabályozást tartalmazó 1/2015. (II.5.) önkormányzati rendelet, valamint a pályázati kiírás mellékletei a város hivatalos honlapján (www.gyula.hu) megtalálhatóak, pályázati adatlap és bővebb felvilágosítás a Gyulai Polgármesteri Hivatal Önkormányzati és Kulturális Osztályán kérhető (tel.: 66/526-820).

 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)