Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nem Too Much! – Újabb taggal bővült a gyulai zenekar

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Oláh Szabolcs • KULTÚRA • 2015. július 14. 17:30
Nem Too Much! – Újabb taggal bővült a gyulai zenekar
A Rondella terasz színpadán debütált a TooMuch új basszusgitárosa, Menyhért „Csiga” Csaba
Újabb zenésszel bővült a gyulai TooMuch zenekar, az új tag debütálását július 11-én este kísérhette figyelemmel a Rondella terasz közönsége. Már a koncert elején elhangzott: a két éve alakult trió célja az volt, hogy minél kevesebb taggal és hangszerrel, minél szellősebb zenét produkáló csapatot hozzon össze. Immáron kijelenthető, hogy ez irányú célkitűzéseik kudarcba fulladtak, ugyanis azon a szombat estén egy igazi széles-színes spektrumú zenekart hallhatott a publikum.
____Eredeti-DSC07743.JPG

Too MUch, vagy mégsem?!

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

A kezdetben Fekete Cintiából (ének), Hajdu István Gergelyből (billentyűk) és Hőgyes Elekből (dobok) álló banda Nagy Péter gitárossal tavaly négytagúra bővült, idén pedig újabb hangszeres lépett velük színpadra. Nem volt nehéz kitalálni, milyen zenész illett még a képbe, hiszen a dob mellé csak kellett egy „basszer”, ez kiderült a koncertből is. És az sem volt égrengető meglepetés, hogy ki lesz a vastag húros muzsikus, hiszen Menyhért „Csiga” Csaba basszusgitárossal már szinte minden TooMuch-tag játszott valamilyen formációban.

____Eredeti-DSC07791.JPG

Menyhért „Csiga” Csaba

Szűk órás koncertjüket az egykori gyulai GinSonic együttes Reggeli, ebéd, vacsora című dalának feldolgozásával kezdték, majd előkerültek sajátos, jazzes-popos-bossa novás átiratok a Guns ’n’ Roses, Lady Gaga, Michael Jackson, az Ocho Macho, Amy Winehouse, Caro Emerald és Tina Turner kottáiból. Ez utóbbiban az új tag énektudásával is kitűnően brillírozhatott.

A TooMuch jól és egyben szólt, ami köszönhető, hogy több hangosító szaki is zenél a bandában, valamint annak is, hogy a tagok az utóbbi időben hallhatóan csiszolódtak – össze és külön-külön is. Fekete Cintia rekedt konferansziéja ellenére erőteljes énekkel és eddig nem hallott magas hangokkal is megörvendeztette a hallgatóságot.

És ha már a TooMuch 2013-ban 3 fővel alakult, 2014-ben bevettek egy negyediket, 2015-ben egy ötödiket, jövőre – 2016-ban – következhetne egy hatodik tag is, mondjuk egy szaxofonos. Csak nehogy évtizedek múlva a bandából egy big band kerekedjen!

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)