az Erkel Ferenc Gimnázium gyulán
Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs
Jótékonysági estet rendez egyik végzős diákjának az Erkel Ferenc Gimnázium tantestülete és diáksága. A diákot Harmati Imre Balázsnak hívják, a gimnázium 12.C osztályos tanulója. Fejlődési rendellenességgel, végtaghiánnyal született. Jobb alkarja nem fejlődött ki. Régi vágya válhatott néhány hete valóra, amikor kész lett az a Bebionic bionikus műkéz, amit az USA-ban gyártottak kifejezetten neki. Ennek a műkéznek a költségeire szeretne Imre 1,1 millió Ft-ot összegyűjteni május 31-ig.
Imre szerény, szimpatikus, példamutató magatartású fiatalember. Az apukájával él, van egy 17 éves öccse. Másfél éve saját elhatározásból jelentkezett a Gyulai Kick-box Klubba. Heti kétszer jár edzésre és nem kis eredménnyel büszkélkedhet. Egészséges fiatalokkal együtt versenyezve győzött le mindenkit a Light Kontakt szabályrendszer szerint lebonyolított versenyen Okányban a 3. kategóriában. Beilleszkedett iskolájába, az osztályközösségnek hasznos tagja, társai szeretik, becsülik. Biológia tagozaton tanul és ezen kívül az angol nyelv áll még hozzá közel. Agrármérnöknek készül és bízunk benne, hogy sikerül a felvételije.
Békés megyében működik az „Összefogás a sérült gyermekekért Egyesület” ami az elmúlt időben összefogott az Imre édesapja által létrehozott „Fogyatékosok Integrációjáért Békés Megyében Alapítvánnyal. Céljuk támogatást nyújtani Imrének valamint a hozzá hasonlóan hátrányos helyzetű fiataloknak.
A jótékonysági est május 22-én, pénteken 18 órakor kezdődik az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Szeretettel várunk minden segíteni akaró érdeklődőt!
Számlaszám:10402623-00000721-00000004.