Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán rendezik meg a XXIII. Kerékpáros Iskola Kupa országos döntőjét

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • HÍREK • 2015. május 18. 16:30
Gyulán rendezik meg a XXIII. Kerékpáros Iskola Kupa országos döntőjét
A rendezvény ünnepélyes megnyitója május 19-én, kedden 16 órakor kezdődik az Erkel Hotelben
____Eredeti-erkel_hotel.JPG

az Erkel Hotel gyulán

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

Gyula város ad otthont a XXIII. Kerékpáros Iskola Kupa országos döntőjének május 19. és 21. között, az Erkel Hotelben. A versenyt a Békés Megyei Rendőrfőkapitányság Megyei Baleset-megelőzési Bizottsága szervezi. A rendezvény ünnepélyes megnyitója május 19-én, kedden 16 órakor kezdődik.

Az elméleti megmérettetés, és a technikai értekezlet május 20-án, 7 óra 40 perctől veszi kezdetét. 9 és 14 óra között a résztvevők gyakorlati versenyen mérhetik össze tudásukat, mely egy ügyességi és egy szabályossági részből áll. Utóbbin a város utcáit is igénybe veszik a versenyzők. A szervezők ezúton kérik a sofőröket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek Gyulán.

Az országos döntő eredményhirdetését május 21-én, csütörtökön 11 órakor tartják.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)