Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
Biliárd-emléktornát rendeztek november 20-án Gyulán. A versennyel Major László és Varga Tamás emlékének adóztak a szervezők.
Tóth József főszervező elmondta, évek óta összegyűlnek a sportág szerelmesei, hogy a két gyulai sportemberre emlékezve összemérjék erejüket.
A minitornán két asztalnál huszonkét versenyző nézett szembe egymással. A páros versenyben Czoldán János és Hajdú János lökte a legjobban a golyókat, a második helyen Szabó József és Gyepes Norbert végzett, a harmadik legjobb Csukás Róbert és Csonka István kettőse lett, a kupa negyedik helyét pedig Petrovszki György és Tóth József szerezte meg.