Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kitüntette az év szakdolgozóit a Pándy Kálmán kórház Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • HÍREK • 2015. február 24. 16:30
Kitüntette az év szakdolgozóit a Pándy Kálmán kórház Gyulán
A magyar ápolók napja alkalmából rendezett ünnepségen dr. Wolf Ildikó tiszteletbeli ápolónő címet kapott
Az év szakdolgozói: dr. Ilyésné Benkő Katalin, Vajas Éva, Szabó Péterné és Vidóné Bende Ibolya. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Négy kiváló szakember vehette át az Év szakdolgozója címet február 24-én a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Árvay-termében. A magyar ápolók napja alkalmából megrendezett ünnepségen a szokásokhoz hűen tiszteletbeli ápolónőt is választottak, a díjak átadása után pedig az egészségügyi szakdolgozók tudományos ülésével folytatódott a rendezvény.

Mészáros Magdolna ápolási igazgató köszöntőjében kiemelte, a múlt évben a Magyar Országgyűlés február 19-ét hivatalosan is a magyar ápolók napjának ismerte el.

- Ez a nap Kossuth Zsuzsanna születésnapjához kötődik, aki 1817. február 19-én látott napvilágot. Kossuth Zsuzsannát testvérbátyja, Kossuth Lajos nevezte elsőként Magyarország főápolójává, és a szabadságharc idején rábízta a magyar egészségügyi ellátás megszervezését. Ezzel a tevékenységével, négy évvel előzte meg Florence Nightingale-t – hangsúlyozta Mészáros Magdolna.

Az ápolási igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy míg Florence Nightingale-t az egész világ ünnepli, addig Kossuth Zsuzsanna száműzötté vált, menekülésre kényszerült, majd 37 évesen meghalt. Hamvait pedig még saját sírbolt sem őrzi. Mészáros Magdolna az ünnep kapcsán végül hozzátette, az ápolás egy olyan nehéz feladat, melyet csak hivatástudatból lehet gyakorolni.

Dr. Kövesdi József mb. főigazgató főorvos véleménye szerint azért is fontos a megemlékezés, mert új komoly feladatok előtt áll az intézmény. Az egészségügyi átszervezésekről szóló hírek még nem szolgálnak pontos információkkal, ugyanis a tárgyalások még jelenleg is folynak.

- Egy biztos, ápolóra mindig szükség lesz. Beteg ember sajnos egyre több van. A kórházunknak mindig az volt az egyik legnagyobb erőssége, hogy a bekerülő betegek tisztességesen el lettek látva – tette hozzá dr. Kövesdi József, aki úgy véli, nemcsak kiváló orvosok, de odaadó ápolószemélyzet is kell ahhoz, hogy a betegek elégedetten távozzanak a kórházból.

Ezt követően Enyediné Szegedi Gabriella egy kedves verssel emelte az alkalom ünnepélyességét, majd Demján Zoltánné Kossuth Zsuzsanna életútját tárta a jelenlévők elé. Az előadásból kiderült, hogy Kossuth Zsuzsannának számos nehézséggel kellett megküzdenie élete során. Elveszítette édesapját, megélhetési gondok gyötörték, 23 éves korában kezdődött a betegsége, mely köhögési és fulladásos rohamokkal kínozta őt, később férje és legifjabb fia is elhunyt. Bátyja a szabadságharc idején az összes tábori kórház főápoló nővérének nevezte ki, ahol a honvédek mellett az ellátásra szoruló osztrák katonákat is ápolta. Az 1850-es évek elején részt vett egy összeesküvés előkészítésében, hogy hazatérhessen az emigrációba kényszerült bátyja, ám a szervezkedés lelepleződött, így el kellett hagyniuk az országot. Tüdőbetegsége végül teljesen elhatalmasodott fölötte, és 1854. június 29-én, New Yorkban halt meg.

A kitüntetések átadása során Mészáros Magdolnától az Év szakdolgozója címet vehetett át Vajas Éva szülésznő, a Szülészet-Nőgyógyászati Osztály munkatársa, Vidóné Bende Ibolya, a Bőrgyógyászati Osztály ápolónője, Szabó Péterné képi diagnosztikai asszisztens, a Radiológiai Osztály dolgozója és dr. Ilyésné Benkő Katalin, az I. számú Belgyógyászati osztály szakoktatója.

E jeles napon a kórház minden évben tiszteletbeli ápolónőt is avat. Idén dr. Wolf Ildikó érdemelte ki a címet, miután egész évben töretlen erővel munkálkodott azon a kiállításon, amelyet a Betegek Világnapjára készített el az általános iskolásokkal együtt.

Ezután Mészáros Magdolna egy örömteli hírt osztott meg a jelenlévőkkel: Koszta Julianna, a kórház egyik munkatársa az egészségügyért felelős államtitkártól Pro Sanitate díjat kapott az elmúlt héten. Az intézmény nevében virágcsokorral gratuláltak az elismeréshez.

Mikus Éva és Gerhard Stengel erőfeszítéseit, segítségét, ajándékait és munkáját szintén virággal honorálta a kórház, majd Gerhard Stengel adományozott két hatalmas ajándékcsomagot a gyermekosztály részére. Kolozsi Ildikó tanárnőt 2013-ban avatta tiszteletbeli ápolónővé a klinika, és bár a tanárnő nem volt jelen, az intézmény neki is köszönetet mondott áldozatos munkájáért. Kolozsi Ildikó ugyanis minden évben színvonalas ünnepséggel és tárlattal készül a betegek világnapjára.

A Gyulai Hírlapnak Mészáros Magdolna elmondta, az idei megemlékezés igazán különlegesnek számít, hiszen a kitüntetések átadásán kívül, a délután folyamán egyéb meglepetések is várnak a dolgozókra. Az ápolási igazgató kifejtette, mivel az ápolók többsége igen szűkös anyagi körülmények között él és dolgozik, így idén úgy döntöttek, hogy a kitüntetettek mellett más értékes munkát végző munkatársakat is megjutalmaznak. A nap további részében elsősorban főnővérek, illetve néhány kimagaslóan teljesítő ápoló vehetett át ajándékcsomagot, amit a kórház beszállító cégeinek, illetve jótékony segítőinek felajánlásai tettek lehetővé.

Az ünnepség után szakmai konferencia vette kezdetét, melyet dr. Keszthelyi Péter, a Reumatológia Osztály osztályvezető főorvosa nyitott meg.

 

Mészáros Magdolna. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)