
Tizenötödik alkalommal rendezik meg Gyulán június 27–29. között a Körös-völgyi Sokadalmat. A vár előtt kialakított sokadalmi téren több mint ezer fellépő, hazai és határon túli néptáncosok, népzenészek, mesemondók, énekesek és vásári komédiások szórakoztatják majd a rendezvényre kilátogatókat. A sokszínű folklórprogramok mellett idén is lesz táncház, népművészeti vásár, kismesterség-bemutató, főzőverseny, valamint népi játszóház és régimódi játszótér.
Görgényi Ernő polgármester a rendezvényt beharangozó június 24-ei sajtótájékoztatón elmondta: a gyulai önkormányzat idén 1 millió forinttal támogatja a programot. A városvezető a nyár egyik legjelentősebb eseményének nevezte a Körös-völgyi Sokadalmat. Mint fogalmazott, a népművészet valódi értékeit bemutató rendezvény méltán népszerű a Békés megyeiek, a gyulaiak és az ide látogató vendégek körében.
A szervezésben a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Irodája, a Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft., a Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft., a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége Közhasznú Egyesület, valamint Balassi Táncegyüttes Működtetésére Alapítvány vesz részt.
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület a kézművesprogramok szervezését és a sokadalom autentikus látványvilágának megalkotását vállalta magára. Pál Miklósné elnök rámutatott: a rendezvény célja, hogy a maga teljességében mutassa be az élő népművészetet. A háromnapos programsorozat emellett arra is alkalmat ad, hogy a műfaj képviselői találkozzanak egymással.
Az elnök elmondta: idén mintegy 120 kézműves vesz részt a rendezvényen zsűrizett termékekkel, ami egyedülállónak számít az országban, hiszen ennél többen csak augusztus 20-án a budai Várban szoktak összegyűlni. A szakember arra is kitért, hogy az idei folklórfesztivál középpontjában a fémművesség, azon belül pedig a Békés megyére jellemző drótozás áll majd. Az érdeklődők az edény- és a tojásdrótozás csínját-bínját is elleshetik a mesterektől.
Savolt Zoltán, az idén 25 éves jubileumát ünneplő Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége Közhasznú Egyesület elnökségi tagja kiemelte: a Békés Megyei Gyermek- és Kisegyüttesek Néptáncversenyét harmadik, míg a Békés Megyei Táncosok Találkozóját 18. alkalommal rendezik meg a sokadalom keretében. A 20.30-kor kezdődő néptáncgálán több száz táncos lép majd fel.
Mlinár Pál, a Balassi Táncegyüttes művészeti igazgatója kifejtette: a szintén a sokadalom keretében megrendezett VIII. Országos Gyermektánc Fesztivál az elmúlt években nagy elismertséget szerzett a szakmában. A programra a regionális és az országos fesztiválokon díjazott tánccsoportok kaptak meghívást. Az igazgató arról is beszámolt, hogy a rendezvényt a tavalyi évhez hasonlóan tértánc nyitja meg.


























