Időnként hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy élő áldozatok vagyunk a család szent oltárán és csakis rajtunk áll annak jóléte, biztonsága vagy gördülékeny működése, így nem is sejtjük, milyen a másik bőrében lenni, míg bele nem kerülünk. Márpedig az élet annyi mindent képes produkálni a megértő beláttatás érdekében!
Így történt ez az átlagos mai magyar családot megjelenítő Zelenkáék életében, ahol az óvónő Margó (Détár Enikő) mártírként tartja egyben a családot, az autósboltot vezető Géza (Kaszás Géza) éjt nappallá téve dolgozik, hisz nem Margó óvónői „mammutgázsijából” élnek, bár lehet, hogy a répát abból veszik a levesbe, de a hús árát már Géza adja hozzá. A családi béke és meghittség hiányának legnagyobb elszenvedője az épp nagykorúvá váló lányuk, Zsuzsi (Rárósi Anita), aki e jeles alkalmat is a szomszédok, a reggelente náluk vízcsapokat szerelő szomszéd Béla (Bregyán Péter), és annak szeretnivaló, ám kissé gyengébb képességű fia Kisbéla (Boros Zoltán) - aki overállját és farmerját apjától örökli, miután annak már nem fér bele a szerszámja - társaságában kénytelen ünnepelni, na és a házibaráttal, Sándorral (Nagy Gábor), akire második apjaként tekint, és aki az anyja körül ólálkodva csakugyan ennek megfelelő terveit szövögeti.
Mi tagadás, a család stabilitása inog, és a házaspár éjszakai veszekedésének óvatlan pillanatában még az a fordulatot kiváltó „varázsige” is elhangzik, hogy „Bárcsak a helyemben lennél!" És igen, legnagyobb megrökönyödésükre másnap reggel egymás testében ébrednek, amin még az Utolsó sansz pszichiátriai magánrendelő sem tud segíteni. Az első sokk után – na és Vilma, a sokat látott bejárónő (Hűvösvölgyi Ildikó) tanácsára – hamar belátják, hogy legjobb, ha titokban tartják a változást, és gyorsan megtanulják egymás életét.
Az olyan kezdeti döcögések, mint „Géza, te az este nem zuhanyoztál!”, vagy „Mosd meg a fogamat, ha már ott vagy!” helyébe hamar azok a sajátosan meghozott pedagógiai módszerek és merész üzleti döntések lépnek, melyek hasznosan lendítik egymás szakmai életét és a családban betöltött szerepét. Hisz egy elgyötört nőbe nem lehet szerelmesnek lenni, és az is nagyon imponáló, ha a ház ura porszívózik, uzsonnát csomagol vagy éppen vasal. Arról nem is szólva, hogy egymás szerepében mennyire hatékonyan kezelhetők a harmóniát megkísértők – úgymint a szerelmét megvalló Sándor, a férj állandó tolmácsa Teréza (Topolcsányi Laura), vagy épp a Zsuzsi szívét elrabló, külföldről hazatérő egykori ovistárs, Denis (Sövegjártó Áron) - támadásai.
A cselekmény egyetlen díszletben, végig a házaspár nappalijában játszódik, Margó nőiességére és Géza férfiasságára téve a hangsúlyt, akik kellemesen szórakoztatón oldják meg a feladatot, igaz, olykor még idegenül egymás bőrében és ilyenkor klisékkel helyettesítik ezeket a mozzanatokat, és az egész mű is darabos még kissé, érződnek benne üresjáratok, de ez inkább csak annak tulajdonítható, hogy még friss, csak április második fele óta fut, így még nem érett be.
De az mindenképp üde színfolt, hogy a mindig finom Hűvösvölgyi Ildikóból a bejárónő Vilmájaként soha nem várt hangok törnek elő, és Boros Zoltán Kisbélaként még szinte össze is megy, bár az előadás általa előadott egyetlen zenei betétje nem csak számára, és nem csak szerepének megfelelően kínos. További érdekesség, hogy a darab szerzője, a maga is színész Topolcsányi Laura pedig Teréza szerepében látható a színpadon.
Vagyis az Erkel-bérlet 5. előadásaként Bencze Ilona rendezésében az Erkel Ferenc Művelődési Központ színháztermében látott Segítség, én vagyok a feleségem! című kétrészes vígjáték a helyzetkomikumra épülő kedves, könnyed mese a szerepvállalásról, ami tartalmát tekintve nem lép túl a felszín karcolásán, de nem is várunk tőle mást, hisz szerepét így is betölti: kikapcsol és szórakoztat.
A darab végi vastaps ezúttal egyben a teljes színházi évadot is zárta, így a hónapok során az egymással kellemes ismerősi viszonyba kerülő nézőtéri bérletszomszédok most egymástól is utoljára köszöntek el.
