Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Két hónapon belül kezdődik a Gyulai Várszínház nyári szezonja

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2014. május 08. 17:00
Két hónapon belül kezdődik a Gyulai Várszínház nyári szezonja
Gedeon József: Idén a tizedik, jubileumi Shakespeare Fesztiválra koncentrálunk
Gedeon József és a napokban megjelent drámakötet. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Megtartotta szokásos ülését a Gyulai Várszínház 51. évadjáról értekező Művészeti Tanácsadó Testület Gyulán, az Aranykereszt Hotel és Étterem Vadásztermében. A 45 fős grémium tanácskozásának fő témája az idei nyári szezon művészeti programja volt, valamint szó esett a kamaratermi programokról, a Füveskönyvek című előadás és a tavaly bemutatott Hamlet sikeréről, illetve a napokban megjelent, Gyula ostromát feldolgozó drámakötetről is.   

Gedeon József, a várszínház igazgatója az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta, az idei évadot támogató néhány pályázat elbírálás alatt van még, de a folyamatosan bővülő idei program máris sok szórakozást ígér a színházbarátoknak. A direktor hangsúlyozta, a külföldi előadásoktól senki ne tartson, mert ahogy az elmúlt években, idén is minden idegen nyelvű előadás esetében feliratozógép segíti majd a darab értését. A tájékoztatón kiderült, hogy a minisztérium pályázati bírálói a szabadtéri színházak között a legmagasabb pontszámot adták az idei várszínházi évad előzetes programjaira. A végleges műsor június elején lát napvilágot, a legfrissebb programról a gyulaivarszinhaz.hu oldalon tájékozódhatnak.

- A tavalyi félévszázados évforduló után most kifejezetten a tizedik, jubileumi Shakespeare Fesztiválra koncentrálunk, amely keretében először rendezzük meg a Fringe fesztivált, ahol fiatal, illetve amatőr művészek mutathatják be produkcióikat. A Shakespeare Fesztiválon, valamint a június 27-től augusztus 10-ig tartó évad minden napján gazdag programokkal és változatlan jegyárakkal várjuk a nézőket – mondta a teátrum igazgatója.

Gedeon József részletes programajánlójában kiemelte a várszínház nyári évadjának három bemutatóját. Shakespeare legkedveltebb művét, a Szentivánéji álom című vígjátékot mutatják be a várszínpadon, a nemzetközi hírű, fiatal grúz rendező, David Doiashvili színpadra állításában. Szerb Antal regénye, az Utas és holdvilág a XX. századi magyar irodalom egyik legkedveltebb műve, amely színpadi adaptációját A Hold foglyai címmel láthatják majd a Ladics-ház udvarán Sopsits Árpád rendezésében. Az olimpikon magyar vízilabda csapat és egy szép skót hölgy fordulatos kalandjairól írta a 30-as években Ábrahám Pál - Harmath Imre - Szilágyi László - Kellér Dezső a 3:1 a szerelem javára című zenés vígjátékot. Ezt a darabot fogja színpadra állítani bemutatóként a tószínpadon Bagó Bertalan.

Az előadásokra jegyek már vásárolhatók a Gyulai Várszínház Kossuth utcai irodájában, de kaphatók már Békéscsabán, Orosházán, Budapesten, valamint az internetes jegyárusító-helyeken is. A különböző utalványokon kívül elfogadják a közelmúltban megjelent a Visit Gyula kártyát is, amelynek tulajdonosai párnát kapnak az előadásra, valamint hetente egyszer a kulisszák mögé is bepillanthatnak.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)