Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Morvai Krisztina ember- és közösségközpontúnak nevezte a Jobbik filozófiáját gyulai fórumán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2014. március 31. 13:00
Morvai Krisztina ember- és közösségközpontúnak nevezte a Jobbik filozófiáját gyulai fórumán
Morvai Krisztina: meg kell védeni a magyar termőföldet a külföldiektől és a hazai oligarcháktól
A gyárosok, a külföldi nagytőkések, a multinacionális cégek és a bankárok helyett a magyar gazdákat, valamint a hazai kis- és középvállalkozásokat kellene támogatniuk a magyar pártoknak – hangsúlyozta Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő a Jobbik gyulai alapszervezete által szervezett, Aranykereszt Hotelben megtartott lakossági fórumon. A politikus mintegy harminc érdeklődő előtt ismertette a Jobbik Magyarországért Mozgalom választási programját meghatározó filozófiát, melynek kidolgozásában maga is szerepet vállalt.
Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

A rendezvényen Varga Géza, a párt helyi országgyűlési képviselőjelöltje is részt vett. A politikus ismét megerősítette azt az ígéretét, hogy megválasztása esetén lemond teljes képviselői alapfizetéséről, és az összeget egy alapítvány számlájára utalja. A képviselő arra is ígéretet tett, hogy bármikor lemond mandátumáról, ha a választók elégedetlenek munkájával. Varga Géza emellett azt is vállalta, hogy csak olyan törvényeket szavaz meg a parlamentben, amelyekkel a választókerületében megalakuló településgazdaság-fejlesztési körök is egyetértenek.

– Egyre inkább úgy érzem, hogy az Európai Unió és az Európai Parlament befolyásos gazdasági és pénzügy lobbiszervezetek fedőszervezete – mondta a fórumon a Jobbik által felkért, független európai parlamenti képviselő. Morvai Krisztina szerint Európában az Amerikai Egyesült Államok mintájára olyan európai egyesült államokat akarnak létrehozni, amelyben a nemzetek – feladva önrendelkezésüket – egy egységes piac részévé válnak, és nem birtokolják saját termőföldjeiket. A politikus emlékeztetett arra, hogy az unióban a földre is a tőke szabad áramlása elv vonatkozik, vagyis az szabadon adható-vehető.

Az európai parlamenti képviselő hangsúlyozta: a magyarság megmaradásának az alapja a vidék megmaradása, ezért meg kell védeni a magyar termőföldet a külföldiektől és a hazai oligarcháktól. Mint mondta, a rendszerváltás után struktúraváltás zajlott le a magyar mezőgazdaságban, aminek eredményeként monokultúrás nagybirtokok alakultak ki, hatalmas termőterületek vannak bankárok, fővárosi üzletemberek kezében, a helyi gazdák pedig nem jutnak földhöz.  

– Gyarmatjellegű mezőgazdaságunk van, nyersanyagot termelünk ezeken a monokulturás földeken, a nyersanyagot kiviszik az országból, a nagy hozzáadott értékű élelmiszer-feldolgozást kiengedtük a kezünkből – ecsetelte Morvai Krisztina. A politikus kifejtette: a termőföld nem lehet üzleti befektetés tárgya, hiszen alapvető rendeltetése, hogy a helyben lakók, a falusi emberek megélhetését biztosítsa, valamint hogy lehetőséget teremtsen a jó minőségű, egészséges magyar élelem megtermelésére.

A képviselő úgy fogalmazott: az elmúlt negyed század során a pártok tönkretették a magyar emberek önbecsülését, lecserélhető tárgyat csináltak belőlük, a multinacionális cégek, a nagytőke, a bankok mellé álltak, szabadon kifoszthatóvá, kizsákmányolhatóvá tették a magyar munkaerőt. Morvai Krisztina szerint a rendszerváltás óta eltelt időszakot pénz- és profitközpontú filozófia határozta meg. A Jobbik filozófiája és értékrendje az embert és a közösséget állítja középpontjába – tette hozzá.

– Azok a pártok, akik egymás kezébe adják a hatalmat, egy meglévő embertelen rendszeren belül kisebb-nagyobb változásokat eszközölnek, és az oligarcháik között cserélik a pénzt. Itt rendszerszintű változásra lenne szükség, igazi rendszerváltásra – hangsúlyozta.

A lakossági fórum végén az érdeklődők tehették fel kérdéseiket. Egy nyugdíjas férfi egyebek mellett a kisgazdapárttal és a térségben egykor működő cukorgyárakkal kapcsolatban érdeklődött. Varga Géza emlékeztetett: három hete jelentette be a történelmi kisgazdapárt Békés megyei elnöke, Szalma István, hogy a Jobbikot támogatja a választáson.

A jobbikos országgyűlési képviselőjelölt a cukorgyárak kapcsán elmondta: maga is részt vett a cukoripar privatizálását vizsgáló parlamenti bizottságban. – Úgy játszották el a közös vagyonunkat, hogy ebből az államnak nem volt bevétele – jegyezte meg.

Egy férfi arra volt kíváncsi, mi lenne az ország sorsa, ha kilépnénk az Európai Unióból. Morvai Krisztina úgy fogalmazott: egyelőre nem vagyunk teljes jogú tagállama az uniónak, ezért az elsődleges cél, hogy azzá váljunk. A politikus hozzátette: kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolatokat akkor is ki lehet alakítani Európán belül, ha nem vagyunk tagjai az uniónak.   

– Nem a kilépésre helyezzük a hangsúlyt, az Európai Unióban szeretnénk lenni, de egyenrangú félként – szögezte le Varga Géza. Mint  mondta, az ország számára kedvezőtlen elemeket újra kell tárgyalni az unióval.

           

Morvai Krisztina. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2014. március 31. 13:24
Morvai Krisztina: meg kell védeni a magyar termőföldet a külföldiektől és a hazai oligarcháktól
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)