Elkészült a Gyulai Várszínház 51. nyári évadjának előzetes programja. A június 27. és augusztus 10. között tartó összművészeti fesztivál műsorában idén is színes programokkal és változatos műfajokkal találkozhatnak a gyulaiak és városba látogató színházbarátok. Ahogy eddig is, a hathetes évadnak több helyszín ad otthont, láthatunk előadásokat a gyulai vár színpadján, a tószínpadon és a város más pontjain.
Az előzetes programokat bemutató sajtótájékoztatón Gedeon József színházigazgató elmondta, az idei évadban három új bemutatót tartanak. A Gyulai Várszínház és Nemzeti Színház közös előadásában, David Doiashvili rendezésében Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékát, Szerb Antal Utas és holdvilág című regényét, valamint a 3:1 a szerelem javára című zenés vígjátékot láthatjuk premierként a várszínházban.
- Az idei nyári évadban is igyekszünk minden korosztályt és minden nézői igényt kielégíteni a tragédiától kezdve a komédián át, a zenész produkcióktól a mesedarabokig. A tavalyi, jubileumi év egy visszatekintés volt, idén a fő cél az új produkciók megvalósítása. Ebben az évben a világszinten is jegyzett X. Shakespeare Fesztivál jubilál, ebből az alkalomból számos minőségi, hazai és külföldi produkcióval készülünk. Most először szervezzük meg a fesztivál kísérőrendezvényét, a Shakespeare Fringe Fesztivált, ahol utcaszínházi előadásokat, zenés produkciókat láthat a város különböző közterein a nagyérdemű publikum – mondta Gedeon József.
A Gyulai Várszínház 51., nyári évadjának előzetes programjáról részletesen ide kattintva olvashatnak.
A gyulai teátrum igazgatója a programok részletes bemutatása után kifejtette, a tavalyi jutányos jegyárakon idén sem változtattak, ezen kívül beválthatók a Kultúra Utalványok is. Az előadásokra márciustól lehet jegyeket rendelni a várszínház igazgatósági épületében (Gyula, Kossuth u. 13.), vagy a 66/463-148-as és a 30/639-9062-es telefonszámon.

























