
Egy nap alatt 3200-an támogatták dr. Kovács József indulását a 3. számú választókerületben Gyulán – adta hírül sajtóközleményében a Fidesz Gyulai Szervezete. Gyulán a hivatalosan átvett 226 aláírásgyűjtő ív mindegyike megtelt 24 óra alatt.
A mai napon dr. Kovács József, Békés megye 3. sz. választókerületének fideszes országgyűlési képviselőjelöltje leadta az induláshoz szükséges ajánlóíveket a Békés megyei 03. számú országgyűlési egyéni választókerületi választási irodának. Az ajánlások meghaladták az induláshoz szükséges mennyiséget, ugyanis a szükséges érvényes 500 aláírással szemben egy nap alatt egészen pontosan 3200 aláírás gyűlt össze a választókerületben. A Gyulára jutó ajánlóívek mindegyike megtelt, ami azt bizonyítja, hogy az elmúlt évek kormányzásának és dr. Kovács József képviselői munkájának komoly támogatottsága van mind városunkban, mind az egész választókerületben. Az ajánlásokat ezúton is köszönjük! – olvasható a közleményben, amelyből az is kiderül, hogy az aláírások gyűjtése nem ér véget.
Az elkövetkezendő hetekben megkeressük mindazon polgárokat, akik egyetértenek a rezsicsökkentéssel, akik támogatják a kormány magyar családokért tett intézkedéseit, és támogatják dr. Kovács József munkáját. Köztéri akcióinkon megszólítjuk mindazokat, akik nem szeretnék, hogy Magyarországot ismét mélybe taszítsák azok, akik ezt már számtalanszor megtették a rendszerváltás óta, és akik csak gyűlöletkeltéssel és álbotrányok keltésével kívánják országosan és helyben is felhívni magukra a nem növekvő figyelmet – írta a Fidesz Gyulai Szervezete.


























