Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán rendezte országos gyűlését a Kisgazda Polgári Egyesület

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2025. szeptember 06. 14:30
Gyulán rendezte országos gyűlését a Kisgazda Polgári Egyesület
Az eseményen agrárszakmai aktualitásokról tanácskoztak

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Gyulán rendezte meg országos gyűlését és gazdatalálkozóját szeptember 6-án a Kisgazda Polgári Egyesület.

A megjelenteket Erdős Norbert, az egyesület elnöke köszöntötte, majd Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere mondott beszédet, amelyben kiemelte: amikor 1930-ban zászlót bontott a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, akkor Békés vármegyében mindössze két településen, Vésztőn és Gyulán alakultak meg helyi szervezetek.

Kovács József országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a fürdővárosban a rendszerváltás után is meghatározóak voltak a kisagazdák, az általuk képviselt értékek a mai napig megmaradtak.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

A köszöntők után Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára tartott agrárszakmai és szakpolitikai tájékoztatót. A kisgazda aktualitásokról Erdős Norbert számolt be, a ragadós száj- és körömfájás tanulságairól pedig Kukovics Sándor, a Juh és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet ügyvezetője tartott előadást. Az aszály elleni védekezés lehetőségeiről és a vizes élőhelyek helyreállításáról Paál Sándor címzetes egyetemi docens, a Zöld Áramlat Alapítvány tagja beszélt.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)