Egy 2009-es civil kezdeményezés látszik megvalósulni az idei esztendőben. Emléktáblát állít dr. Gyarmati Sándor emlékére Balogh Lajos önkormányzati képviselő és Kónya István képviselő a Kerecsényi utca és a Régitemető utca sarkán.
Dr. Gyarmati Sándor szájsebész osztályvezető főorvos, Újváros önkormányzati képviselője volt, kisgazda politikusként vett részt Gyula Város közéletében, majd 2000-ben váratlanul elhunyt. Az emléktáblát – a tervek szerint – egy sziklatömbön helyezik majd el, a terület pedig Szászné dr. Várkonyi Adrienn városi főkertész tervei alapján olyan emlékkertté alakulhat át, ahol méltó módon gondolhatnak vissza a politikus doktorra mindazok, akik szerették és tisztelték.
– Az ötlet tőlem származik, majd az engedélyezéshez a kérelmet Werner György, a Gyulai Hagyományőrző Gazda- és Kertbarát Kör elnöke adta be. Örömünkre szolgál, hogy dr. Görgényi Ernő polgármester is támogatja az ötletünket. Majdnem öt évre volt szükség ahhoz, hogy a tervek elkészüljenek, minden engedély és forrás a rendelkezésünkre álljon. Az emlékpark megvalósításában az említett egyesületen kívül a Gyulai Tanya és Kerttulajdonosok Egyesülete és a Gyulai Gazda és Polgári Egyesület nyújt segítséget – nyilatkozta a Gyulai Hírlapnak Balogh Lajos.