
„Ha valaki egyedül álmodik, az csak egy álom. Ha sokan álmodnak együtt, az egy új valóság kezdete.” (Friedensreich Hundertwasser)
Az AquaPalota megnyitása olyan fordulatot jelent városunk életében, melyre rengeteg gyulai polgár várt régóta. A várakozás nem meglepő, a fürdő területén 1984 óta nem épült új létesítmény, nem történt olyan fejlesztés, mely komoly lendületet adhatott volna városunk legfontosabb turisztikai attrakciójának.
A fürdő gazdasági szerepe megkérdőjelezhetetlen, munkaadóként is jelentős – a fejlesztésnek köszönhetően 21-gyel nő az eddigi 124 fős munkavállalói létszám – de a több száz embert foglalkoztató turisztikai szektor motorja is. Az AquaPalota megépítése fontos beruházás, amely amellett, hogy biztosítja a meglévő munkaerő megtartását, új munkahelyek létesítésére is ösztönöz. Sokan felismerték ezt a lehetőséget – nem véletlen, hogy a fürdő fejlesztésével párhuzamosan szállodafelújítások, -bővítések zajlanak, apartmanházak épülnek.
Bízom abban, hogy az új élményfürdő a vendégek mellett sok gyulai családnak is felejthetetlen élményt jelent majd. Az AquaPalota elkészültével a fürdő, melyre mindannyian büszkék lehetünk – hiszen eddig is az Alföld legszebb fürdője volt –, vitathatatlanul a régió legkorszerűbb, legmagasabb minőségű szolgáltatásokat nyújtó fürdőjévé válik.
Dr. Görgényi Ernő polgármester













































