
Képünk egy korábbi táncház alkalmával készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
A legutóbbi táncházban kalotaszegi páros táncokat, széki és mezőségi táncokat sajátíthattak el a magyar népi kultúra iránt érdeklődők a művészeti iskolában.
– A decemberben is rendezünk táncházat, amelybe szintén ingyenesen látogathatnak el az érdeklődők. December 13-án, pénteken 15 órakor Luca-napi táncház várja a gyermekeket a művészeti iskolában, másnap 20 órától pedig adventi táncház kezdődik ugyanott. A táncokat Patyi Zoltán mutatja be, muzsikál a Rozsdamaró zenekar – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot Kovács Ágnes, a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. művelődésszervezője.


























