
A Békés Csongrád Megyei Német Iskolaegyesület öt évre újraválasztotta közgyűlésének elnökségét. Az ügyben egyhangú határozat született. A civil szervezet legutóbbi közgyűlésén újra elnöknek választották meg Szilágyiné Solymosi Máriát. Az elnökhelyettes dr. Illyés Józsefné, az ügyvezető Mittag Roland, a szóvivő Nagy Mária, a pénztáros Szabó Józsefné lett. A Mogyoróssy János Városi Könyvtárban megtartott tisztújításon az eltelt időszak szakmai és pénzügyi beszámolója is elhangzott.
A Gyulai Hírlap kérdésére Szilágyiné Solymosi Mária elmondta, hogy az egyesület az elmúlt évben működésre 600 ezer forintos pályázatot nyert el, a „Ki mondja szebben?" versenyére 200 ezer forintos támogatásban részesült, udvari játékeszköz fejlesztésre pedig 100 ezer forintot költhetett.
Az iskolaegyesület által megrendezett német prózamondó versenyen „Almafa” kategóriában (a 14-25 közötti korosztályból) Keszthelyi Zorka vett részt Gyuláról, „Tölgyfa” kategóriában Fazekas Sándorné versenyzett.
Az egyesület jövő évi tervei között többek között egy gyomai vendéglátogatás, egy májusi, német nyelvű vetélkedő megszervezése, továbbképzés, régi sajtos receptek felelevenítése szerepel - tájékoztatta lapunkat az újra megválasztott egyesületi elnök.