Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A világhálón is tájékozódhatnak az érdeklődők a gyulai Gazdaságfejlesztési Csoport előadásairól

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2013. november 27. 18:11
A világhálón is tájékozódhatnak az érdeklődők a gyulai Gazdaságfejlesztési Csoport előadásairól
Alt Norbert: Az önkormányzat azzal a célzattal hozta létre a csoportot, hogy a helyi gazdasági szereplőket megismerjék
Alt Norbert, Kiss Csaba és Göndöcs Péter. Fotó: Gyulai Hírlap - Hargittai Éva

A You Tube-on követhetik az érdeklődők Gyula Város Önkormányzata Gazdaságfejlesztési Csoportjának gyulai vállalkozókkal készített interjúsorozatát, többek között egy 19 millió forintos sikeres pályázatnak köszönhetően – jelentett be ma délutáni sajtótájékoztatóján Alt Norbert alpolgármester és Kiss Csaba, a gazdaságfejlesztési csoport vezetője.

Az önkormányzat azzal a célzattal hozta létre a csoportot, hogy a helyi gazdasági szereplőket megismerjék, sőt a vállalkozások egymás létéről is tudomást szerezzenek. A gyulai vállalkozások bemutathatják tevékenységüket, szolgáltatásaikat és termékeiket.

Kiss Csaba és csapata tavaly kezdett egy havonként ismétlődő, ingyenes előadássoroztba. A rendezvényeken kérdőíves felmérést is végeztek, melyből kiderült, hogy sokaknak nem alkalmas az előadás időpontja, viszont érdeklődést mutatnak a kezdeményezés iránt. Ezért az online tájékoztatást is felvette tevékenységi körébe a gazdaságfejlesztési csoport.

A sorozat első része elkészült: Kiss Csaba Demkó András vállalkozóval, Bíró Péterrel, az EMOTON Magyarország Kft. ügyvezetőjével, Göndöcs Péterrel, a Hiszi Map Térkép Kft. ügyvezetőjével és Rotyis Jánossal, a Gyula Lift Kft. ügyvezetőjével készített riportot.

A csoport havi rendszerességgel kívánja folytatni tájékoztató előadássorozatát, melyre országosan ismert előadókat hívnak meg, s a velük készült beszélgetés szintén felkerül a világhálóra.

A sajtótájékoztatóra meghívást kapott Göndöcs Péter is, aki vállalkozását az 1990-es években indította el. Cége napjainkra nem kisebb eredményt ért el, minthogy a Google Map online térképei mind a Hiszi-Maptól származnak.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Hargittai Éva
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)