Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nem jött össze a gyulai kézilabdás lányok pontgyűjtése Gyömrőn

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz. • SPORT • 2013. november 15. 16:00
Nem jött össze a gyulai kézilabdás lányok pontgyűjtése Gyömrőn
Bolla Mária: Enervált játékot mutattunk, amely még a Gyömrő ellen is kevés volt
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó. Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Gyömrő– Gyulai SE 34-21 (17-11).

NB I/B-s női kézilabda bajnoki mérkőzés, Gyömrő, 150 néző. V.: Budai-Bocs, Varga P.

Gyulai SE: BorsósSzabó R. 6, Lukoviczki 4/1, Dávid 2, Gebei 1, Madar 1, Erdődy 4. Cs.: Lovászné, Nagy B. (kapusok), Kesztyűs 1, Asztalos 1, Prohászkáné Nemes 1, Turák, Márkus.

Pontgyűjtés reményében utaztak Gyömrőre a gyulai lányok, azonban mindössze 15 percig hitték el, hogy ezen a találkozón győztesként jöhetnek le a pályáról. Ekkor még 4-3-at mutatott az eredményjelző. Ettől kezdve a hazaiak a kezükbe vették az irányítást, és a lányaink hibáit kihasználva, jelentős előnyre tettek szert. A pihenő után némi remény felcsillant, három gólra megközelítették lányaink a hazaiakat, azonban sem védekezésben, sem támadásban nem tudták tartani a tempót. A rengeteg technikai hibának, a pontatlan lövéseknek, a gyenge védekezésnek csak vereség lehetett a vége. Bolla Mária: – Enervált játékot mutattunk, amely még a Gyömrő ellen is kevés volt. Hétvégén nagyon nehéz dolgunk lesz a Kispest ellen, de a pályán bármi megtörténhet.

Junior csapatunk egygólos vereséget szenvedett Gyömrőn. Vasárnap a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban 15 órától a junioroknak, míg 17 órától a felnőtteknek szurkolhatunk a Kispest ellen.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)