Béres Ilona és Tordai Teri felejthetetlen alakításaira, híres szerepeire a mai napig szívesen emlékszik vissza a közönség, így nem csoda, hogy A Szkalla lányok című pódium-előadáson színültig megtelt a Gyulai Várszínház kamaraterme. A kétszemélyes darab alapjául Örkény István egyik legnépszerűbb, nemzetközileg is jól ismert műve, a Macskajáték szolgált. A kisregényt ezúttal Berényi Gábor alkalmazta színpadra.
Az 1963-ban megjelent Macskajátékot Örkény 1969-ben dolgozta át színdarabbá, melyet két évvel később a Berényi Gábor igazgatása alatt működő szolnoki Szigligeti Színházban mutattak be első ízben Székely Gábor rendezésében. A műből Makk Károly készített filmet 1972-ben. Berényi Gábor később maga is színpadra állította a drámát, majd Drága Gizám! címmel egy kamaradarabot is rendezett a kisregényből, a Macskajátékhoz való kötődése tehát nem új keletű.
A legújabb szövegváltozatból eltűnnek a mellékszereplők, ahogy a cím is utal rá, a tragikomédia középpontjában a két testvér: Orbánné (Béres Ilona) és Giza (Tordai Teri) kapcsolata áll. Ennek ellenére a mellékszálak mindvégig jelen vannak a szövegben, Paula, Csermlényi Viktor, Cs. Bruckner Adelaida, Egérke, Ilus és Misi is részesévé válik a levelekből és telefonbeszélgetésekből kirajzolódó történetnek, melyben különböző időrétegek rakódnak egymásra.
A darabnak a Létán, a Holt-Tiszánál készült megsárgult pillanatkép ad keretet. A talányos, régi fotón Szolnok megye szépei, a Szkalla lányok láthatók, amint első tüllruhájukban, szélfútta hajjal, kacagva, integetve szaladnak le egy dombról. A megörökített pillanatot Giza és Erzsi más és más szemszögből láttatja, a kép újabb és újabb tartalommal telítődik, ahogy előre halad a történet.
A Berényi-féle sűrített dramaturgiájú változat tökéletesen igazodik ahhoz az örkényi utasításhoz, mely szerint a darabot úgy kell eljátszani, mintha egyetlen mondat volna. Ehhez az elgondoláshoz illeszkedik a színpadkép is, hiszen a Németországba emigráló Giza és a Budapesten élő Orbánné szobáit szimbolizáló tárgyak egymás mellett kaptak helyet a színpadon. Bár a két színésznő a közönség felé fordulva beszél, az egymásnak írt szövegek párbeszéddé állnak össze, a különálló monológok is egyetlen hosszú beszélgetésbe olvadnak bele.
A Béres Ilona és Tordai Teri által megformált karakterek inkább a komédia irányába viszik a darabot, mégis jól érzékeltetik az emberi lélek összetettségét és az értelmezési lehetőségek sokféleségét. Orbánné és Giza is ambivalens személyiség, s mindketten ellenpontjai a másiknak. Erzsi a konvenciókra fittyet hányó, hatvankét évesen is élettel teli nő, mégsem merte testvére előtt felvállalni, hogy egész életében Csermlényit szerette. A tolószékbe kényszerült, visszafogott úrinő, Giza látszólag elégedett életével, ám az Orbánné lányának, Ilusnak írt levelében bevallja, valójában felnéz húgára, amiért volt mersze vállalni a kockázatot: „Sajnos, én sohasem követtem el hibákat; életem téli álom volt, mert féltem a hidegtől.”
Örkény műve groteszk képet fest az öregedésről. Az előadás utolsó jelenete egyszerre tragikus és komikus, összefoglalása mindannak, amiről a Macskajáték szól. Miközben jókat derülünk a nevettében maga alá csináló Gizán, együtt is érzünk vele, hiszen tudjuk, az öregség senkit sem kerül el, s csak azok öregszenek szépen, akik nevetni tudnak esendőségükön.
