A gyulai Téglás együttes idén ünnepli ezüstjubileumát. Ennek alkalmából a népzenei formáció egyórás koncertet adott a XIX. Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválján, a gyulai vár melletti Rondella terasz színpadán.
Az 1988-ban alakult zenekar saját gyűjtésű dalokat mutatott be a népzeneszerető közönségnek, akik először széki dallamokat hallhattak a lemenő nap még mindig erőteljes meleget sugárzó fényében. A széki prímástól, Moldován Györgytől tanult táncrend után a cimbalmos is csatlakozott a bandához, úgyhogy – mint ahogy azt elmúlt évtizedekben láthattuk – újra együtt muzsikáltak az alapító tagok: Téglás Ferenc (hegedű), Pribojszki Ferenc (cimbalom, furulya, kaval), Rácz Gyula (brácsa) és Friedrich Endre (bőgő, ütőgardon, dob). A négyes előadásában ezúttal Potta Géza-féle felvidéki csárdást csendült, majd a hegedű és az ütőgardon kettőse által a Gyimesbe utazhattunk.
Egy hosszabb lélegzetvételű, cimbalomszólót is magába foglaló marosszéki táncrend, az Erdő mellett nem jó lakni kezdetű nóta után visszavándoroltunk Békés megyébe, hogy Bartók Béla térségünkben gyűjtött népzenéit hallgassuk. A muzsikához jól illettek a háttérzajok, a várkertben állomásozó hagyományőrzők táborából jövő karikáspattogtatás, no meg a Rondellából származó üvegpoharak csilingelése is.
Hála Istennek az emberi barátságok, kötelékek szála erősebb, mint a húroké. Ennek az ára az, hogy időnként el-elpattan egy-egy húrocska. Így történt ez most is, úgyhogy míg felhangolták a vonóst, addig a kavalból és a nagydobból autentikus moldvai csángó dallamok jöttek elő, hogy az Édes Gergelem strófáit vélje felfedezni a figyelmes hallgató.
A negyedszázados évforduló végül még egy különlegességet is tartogatott a hallgatóságnak, amikor a banda kísérletet tett arra, hogy egy ír-kalotaszegi párhuzamban bemutassa hazánk és a távoli, észak-európai szigetország népzenéjének hasonlóságát. A bizonyításban részt vett még Berecki Norbert (cajon) és a zenekarvezető fia, Téglás Gergő (gitár) is.
Téglás Ferenc a publikumnak elmondta, sokat jártak már Nyugat-Európában, ahol ír népzenészek játékában felfedezték a hasonlóságot a magyar és az ottani zenék között. Brian Boru ír király indulójának dallamával kezdődött a kísérlet, amely aztán átcsapott az erdélyi muzsikába. Bár a vájtfülűek bizonyára hallották a két népzene egyazon gyökereit, az örömzenélést hallgatva a kevésbé járatos zeneszerető is tanúsíthatja: a nagybetűs Zenéhez nem szükséges a nyelvek bábeli kavalkádja, mindenki érti azt a világon, legyen az bármely kontinens szülötte is.
