Elkezdődött a munka a Gyulai Nyári Művésztelepen, amely egyike a legnagyobb múltra visszatekintő alkotókörnek Magyarországon. A munka 1969 óta zajlik városunkban. Idén mintegy húsz művész, barátaik és tanulni vágyó fiatal lát munkához, bár ma még csupán öt művész vette elő rajzszerszámát a műtermi aktfestés kedvéért. Bodor Zoltán festőművész, a művésztelep vezetője a három hetes képzőművészeti tevékenység első napján ecsetelte a Gyulai Hírlap kérdésére, hogy miért is találkoznak évről évre Gyulán.
- Ez egy baráti társaság, összeköt minket a közös érdeklődés, a látvány utáni rajzolás, festés. A Gyulai Nyári Művésztelep jó alkalom az intenzív dolgozásra, és megbeszéljük, amit általában a művészek meg szoktak egymással beszélni: milyen kiállítást láttunk, milyen műveken és milyen elképzeléseken dolgozunk most. Ebből a baráti kapcsolatból sokat épülünk.
- Minden évben előtérbe kerülnek művészteleppel kacsolatos anyagi gondok. Tíz évvel ezelőtt kétszer több támogatásban részesültek. Mennyire nyomja rá a bélyegét a tevékenységükre a pénzhiány?
- Valóban állandó problémáról beszélünk. A városi támogatásból nem tudjuk kihozni a művésztelepet, ezért – bár nem nagy összeget - a szállásért és étkezésért mindenkinek fizetnie kell. Ez jelentősen behatárolja a meghívható emberek körét. Sokan szívesebben mennek olyan művésztelepre, ahol ugyan ott kell hagyni egy képet, de mégis ellátják őket. Olyan helyre mennek, ahol mindent ingyen kapnak. A város 500 ezer forinttal támogatja a művésztelepet, dr. Görgényi Ernő polgármester saját keretéből 200 ezer forinttal járul hozzá az alkotó munkához. Most ez éppen arra elég, hogy a szállásdíjat és a modellköltséget kifizessük.
- Mennyire kötött tematika alapján festenek Gyulán?
- A műtermi munkalehetőség adott, akit érdekel az aktfestés, ide jön. De ettől függetlenül a városban bárki bárhol azt fest, amihez kedve van. Bár a városból nem a képeslapra való szép témákat választjuk ki, hanem a mindennapi élet részét. Én tavaly a Part utca végén, a kishídnál, a zsilipnél festettem a fákat, ahogy épp valaki elbiciklizik előttük. Két évvel ezelőtt a Part utcán laktunk a kollégiumban, akkor festettem két képet. Tavaly fejeztem be, hiszen van, hogy kevés a három hét a kép befejezéséhez. Legalábbis nekem. Nem kell sietni, ez nagyon fontos. Nem sietünk. Nem. Nézze! Itt is milyen csend van. Nagyon intenzív munka folyik. A modell csak 5-10 percig van ugyanabban a helyzetben, ezt nevezzük krokizásnak. Nagyon oda kell figyelni, hogy jót rajzoljon az ember, arányos legyen. Kevés az idő, megkívánja az odafigyelést, de bizonyos szempontból a lazaságot is. Nagyon különös helyzet, a két és fél óra alatt teljesen kikapcsolok. Semmire nem gondolok közben. Kicsit olyan, mint a síelés. A lejtőn lefelé nem gondol az ember a bankszámlájára, csak arra figyel, hogy ne essen el. Még nem tudom, hogy milyen képet fogok festeni, de majd kiderül. Ránk nem jellemző, hogy minden évben kidolgozzunk egy témát és meghatározzuk a tematikát, hogy aztán meg ne vegye senki komolyan.
- Gyulán nem kérik, hogy mindenki adjon egy képet?
- Az egész művésztelep egy évben két képet ad, időnként mindenki sorra kerül. Tavaly én adtam, de most nem akarok sorra kerülni. Amikor hosszú ideig festek egy képet, attól már nem szívesen válok meg. Egy két-három hétig készülő művet úgysem lehet eléggé megfizetni, minek is. Azoktól meg úgysem vesznek képet, akik azért festenek, hogy eladjanak. Akkor meg minek erőlködni rajta.
A Gyulai Nyári Művésztelepen elkészült alkotásokból július 30-án kiállítás nyílik a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház igazgatósági épületében. Gyulán az elkövetkezendő három hétben a figyelmes közlekedők árnyas fák tövében, zeg-zugos utcákban alkotó művészekbe botolhatnak. Ne féljenek szóba elegyedni velük, mert a belőlük áradó harmónia minden problémát elfeledtet, legalábbis arra az időre, amíg abbahagyjuk a rohanást.
