Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Két lépés előnyben a Várfürdő-Gyulai Termál FC

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • C. L. • SPORT • 2013. június 14. 18:00
Két lépés előnyben a Várfürdő-Gyulai Termál FC
Labdarúgás
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó. Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Méhkeréki SE – Várfürdő-Gyulai Termál FC 0-2 (0-1).

Osztályozó labdarúgó-mérkőzés az NB III-ba jutásért, 1. mérkőzés. Méhkerék, 710 néző. V.: Oláh.

Gyula: HarmanWéber, Vincze, Dócza, KovácsMihut (Okos), Bálint, Sfarlea, NagyCigan, Laurinyecz (Bagyinszki). Edző: Popovics Pál.

Fél órai játékot követően a 31. percben Mihutot gáncsolták a 16-os közelében. A szabadrúgást Nagy Geri mesterien ívelte a bal felső sarokba, 0-1. A 10. percben sérülést szenvedett hazai Szarka bokáját rúgás érte, és kórházba szállították. A 40. percben társa, Balog ütközött, és vállsérülést szenvedett. A közeledő hajrá 71.percében dr. Bányai becsúszásáért megkapta a második sárgáját, amit a piros követett. Hat perccel a lefújás előtt Okos Laurinyecznek ívelt, ő pedig mellel Kovácshoz, és habozás nélkül lőtt a hosszú sarokba, 2-0. Popovics edző: – Megérdemelt győzelmet arattunk, sőt a hajrában növelhettük volna előnyünket is! A visszavágóra június 15-én, szombaton 17 órai kezdettel kerül sor, az Id. Christián László Városi Sporttelepen.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)