Az ünnepi könyvhét gyulai programsorozata már tegnap este megkezdődött a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban, ám ma délután már könyvkiállításon és könyvvásáron is lapozgathattak, szemezgethettek a literatúra kedvelői. Eközben – az IQ Könyvesbolt, a Békés Megyei Levéltár, az Erkel Ferenc Múzeum Barátainak Köre és a Dürer Nyomda Kft. standjával szemben – Antovszki Tamást és gitársulijának növendékeit hallgathatták, akik népszerű dalok gitárátiratával szórakoztatták az olvasó közönséget a Harruckern téren.
Az Ünnepi Könyvhét hivatalos megnyitóján először Dézsi János, a gyulai könyvtár igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Üdvözlő beszédében Gyula város irodalomhoz kötődő számtalan kapcsolódási pontját, többek között a Prima Primissima-díjjal elismert Kiss Annát és Krasznahorkai Lászlót említette, valamint a közelmúlt idei kulturális jubileumainak felsorolásával utalt arra, Gyula nem véletlenül kapta meg a kultúra városa címet.
A könyvhét megnyitó beszédét Tarján Tamás József Attila-díjas kritikus, irodalomtörténész tartotta.
- Mekkora felhajtás kell az ünnepeknek?! Nem felhajtás kell, hanem józan méltóság, komoly átgondolás, valamiféle derűs öröm, amely ezután megül a szívünkben. Nem úgy van, hogy egy könyvhét öt nap alatt lepereg. Majd ősszel eszembe jut, hogy vettem egy kötetet a könyvhéten, de nyáron nem volt időm olvasni, és amikor kinyitom a könyvet, visszatérnek a hónapokkal ezelőtti események, élmények, egyebek. Az ünnepi könyvhét ünnepi jellegét igyekszem hangsúlyozni, azt a közös tudatot, örömöt, méltóságot, ami ebben az 1927, illetve 1929 óta fennálló hagyományunkban szinte folyamatosan megtestesül. A net elszáll, a könyv marad – mondta köszöntőjében Tarján Tamás.
A megnyitó ceremóniát író-olvasó találkozó követte a gyulai könyvtár Simonyi-olvasótermében, ahol a Gyulai Várszínház 50. évada alkalmából meghirdetett, a gyulai vár históriáját központba állító drámapályázat alkotói, dr. Nagy András író, drámaíró, esszéista és Wodianer-Nemessuri Zoltán író mutatták be történelmi drámáikat, Falusi Márton költő és Tarján Tamás társaságában.
***
A könyvhét további programjában a 100 éve született Weöres Sándorra emlékeznek június 7-én, pénteken 18 órakor a Simonyi-olvasóteremben, amelynek vendége Alföldy Jenő kritikus, irodalomtörténész lesz. Telegdi Ágnes írónővel, az Ó, azok a csodálatos állatok című gyermekkötet szerzőjével találkozhatnak a gyerekek június 11-én, kedden 11 órakor a Simonyi-olvasóteremben. Ugyanezen a napon 18 órakor dr. Árpási Zoltán a Gyulai Húskombinátról írott, Elégia a Gyulai kolbászért című könyvének bemutatóját láthatják az érdeklődők. A szerzővel Horváth László, a Húsos című szakszervezeti lap főszerkesztője beszélget.




























