Farkas Mária (tanár):
– Először a hatvanas évek végén diákként vettem részt az Erkel Diákünnepeken, a Gyula város színháztörténetéről szóló helytörténeti pályamunkánk kétszer is aranyérmes lett. A nyolcvanas évektől már mint szervező segédkeztem az EDÜ rendezésében, az ideit megelőző négy alkalommal pedig EDÜ-titkárként vettem részt a szervezésben. Éppen emiatt az emlékeim elsősorban az EDÜ-irodához köthetők, ahonnan nemigen mozdultam ki. A háromnapos rendezvényből a gála volt számomra a legemlékezetesebb, no meg a fáklyás felvonulás, amelyen szervezőként sokszor izgultunk, nehogy baleset történjen. A legszebb azonban azt volt megélni, amikor a gyerekeim szerepeltek, illetve vettek részt az Erkel Diákünnepeken.
Kiss János (művelődésszervező):
– 1990 decemberében azzal keresett fel Ökrös Gergő barátom, hogy úgy néz ki, 28 év után megszakad a sorozat, és mivel a rendszerváltás után senki nem akarja megszervezni, nem lesz több EDÜ, hacsak mi meg nem csináljuk. Miután valószínűleg elég furán nézhettem, elővett egy füzetlapot, és elkezdett rajzolgatni, majd letette a ceruzát, és rám nézett. „Ennyire egyszerű” – mondta. Innentől fél éven át 10 társunkkal éjjel-nappal dolgoztunk. A XV. EDÜ megnyitójának napján kiléptünk a színpadra, és több mint ezer diák azt üvöltötte, hogy „Szép volt, fiúk!”. Nos, az a pillanat volt egyrészt a legszebb EDÜ-s élményem, másrészt akkor dőlt el biztosra, egész életemben programokat szeretnék szervezni. Így is lett.
