Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Harmadik alkalommal ad otthont a Gyulavári Kastélynapoknak a Wenckheim–Almásy-kúria és környéke

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2013. május 16. 09:00
Harmadik alkalommal ad otthont a Gyulavári Kastélynapoknak a Wenckheim–Almásy-kúria és környéke
Szombaton a Desperado, a záró estén Roy és Ádám zenél a kastélykertben
Képünk a tavalyi kastélynapokon, a vadfőzőversenyen készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Immáron harmadik alkalommal ad otthont május 17–19. között a Gyulavári Kastélynapok programjának a hajdani Wenckheim–Almásy-kúria és környéke. Az ingyenesen látogatható rendezvény a gasztronómia, az egészséges életmód és a kulturális műsorok jegyében telik. Volent Katalin festőművész kiállításának megnyitójával indul a kastélynapok programja május 17-én, pénteken 16.30-kor a kastélyban, majd a rockklasszikusokat megidéző kondorosi csapat, a Reláció zenekar ad koncertet a színpadon. A gyulai Dirty Slippers együttes előadása 18.30-kor kezdődik, amelyet fél nyolctól a Ricsi trió utcabálja követ.

Vadfőző versennyel kezdődik május 18-án a szombat reggel a gyulavári sportpályán, a megmérettetés bíráinak elnöke Ambrus György olimpiai aranyérmes mesterszakács, a Magyar Gasztronómiai Szövetség alelnöke. Civil szervezetek bemutatkoznak 9 órától a kastélyparkban, miközben a színpadon a GYAKI Bay Zoltán Általános Iskola tagintézménye diákjainak, a GYVEÓ Gyulavári Óvoda gyermekeinek és a Modern Táncművészeti Alapítvány növendékeinek műsorát láthatják. A rendezvény háziasszonya városunk mecénása, Mikus Éva, a műsort Nagyné Bódi Katalin vezeti.

A III. Gyulavári Kastélynapok hivatalos megnyitója 14 órakor kezdődik. A vendégeket dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere és dr. Kovács József országgyűlési képviselő, a rendezvény fővédnöke köszönti. Déltől kettőig tart a Mega Rádió kívánságműsora, 14.15-től dobolják ki a főzőverseny eredményeit, majd néptáncbemutatót láthatnak az érdeklődők. Az Asirah hastánccsoport bemutatója 16.30-tól vonzza a férfitekinteteket, 17 órától a gyerekeknek kedvez Szegedi Attila gyermekműsora, amelyet a Körös Néptáncegyüttes előadása követ. A gyulai pop-rock műfajú Pernahajder Campbell 19 órától lép a színpadra, este nyolctól a szintén gyulai The Holy One ad koncertet. A Főnix Tűzzsonglőrklub látványos előadása 21 órakor ejti ámulatba a népeket a rendezvénytéren, amely után, 21.30-kor a Desperado lép a deszkákra. A szombati napot a Molnár Band koncertje zárja.

Vasárnap 9 órától a III. Gyulavári Kastélykupa Amatőr Labdarúgó Tornán rúgják a bőrt a gyulavári sportpályán, ugyanekkor kezdődik az országos bajnokság következő futama a közelben lévő gyulavári motocrosspályán, amelyen 1000 Ft belépődíj ellenében vehetnek részt az érdeklődők. A kastélynapok keretében 10 órától különböző versenyszámokban – traktorhúzás, bálagurítás, kerékcsereverseny stb. – küzdhetnek meg a gyulaiak, 15 órától a Sammuray Kyokushin Karate SE tart bemutatót, ami után a kangooval, az aikidóval és a zumbával is megismerkedhet a közönség. A tombolahúzás 16 órakor borzolja a kedélyeket, 16.45-kor kihirdetik a motokrosszverseny eredményeit. A Sunset Strip zenekar 17 órakor ad koncertet, 18.30-tól pedig az ÉdesKeserű lép fel. A harmadik este sztárzenekara, a Roy és Ádám 20 órakor foglalja el a színpadot, végül a programkavalkádot stílusosan 22 órától látványos tűzijáték zárja.

A III. Gyulavári Kastélynapok legfőbb támogatója Gyula Város Önkormányzata. A Gyulai Hírlapnak Szabó Károly, a körzet képviselője ajánlja a rendezvényt.

- A kastélynapok két fő program köré épül. Az egyik a szombati vadfőző-verseny, amelyre eddig a nevezőktől 40 adagnyi rendelés érkezett. Korlátozott számban még lehet jelentkezni a megmérettetésre. A másik a vasárnapi amatőr kispályás labdarúgó torna, amelyre eddig tizenegynéhány társaság jelentkezett, úgyhogy továbbra is várjuk a csapatok nevezését, akár a helyszínen is. Egyetlen feltétel, hogy a jelentkezők között ne legyenek igazolt játékosok. A vasárnapi tombolán is érdemes részt venni, mert sok értékes nyeremény talál majd gazdára. Az egész hétvégén állandó gyermekprogramokkal várjuk a vendégeket, valamint minden este ismert sztárok lépnek a színpadra – mondta el a Gyulai Hírlapnak Szabó Károly.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)