
Az idei fesztivál kiemelt produkciója a Hamlet-bemutató lesz, amelyet július 5-én és még két estén át láthatnak a Gyulai Várszínház és a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közös produkciójában, a neves rendező, Bocsárdi László színpadra állításában, Mátray László főszereplésével.
A IX. Shakespeare Fesztiválra az új Hamlet-bemutatón kívül világhírű produkciókat is meghívnak. Az orosz színházi kultúra mindig is a világ élvonalába tartozott. Gyulára most egy kiváló előadás érkezik Moszkvából, a Vahtangov Színházból, amely a híres utcán, az Arbaton található nagy hagyományú színház. Itt készült az a Shakespeare-produkció, a Szeget szeggel, amely tavaly a legnagyobb siker volt Londonban az olimpia évében a Globe Színházban megrendezett világfesztiválon, ahol 37 nemzetközi társulat mutatkozott be egy-egy Shakespeare-előadással. A darabot Jurij Butuszov rendezte, aki a középgeneráció legnevesebb színházi rendezőjének számít Oroszországban. Az orosz színház minden ismérvét magában foglaló darabot július 13-án adják elő a várszínpadon. A lírai, szép előadás megtekintése nagy élmény lesz minden színházkedvelőnek.
Nagy nemzetközi sikert ért el az utóbbi években az a lengyel–angol társulat, amely egyedi hangvételével meghódította a fesztiválok közönségét. A Song of the Goat Theatre társulatot 1996-ban alapította Grzegorz Bral rendező és Anna Zubryczki színésznő. Évek alatt elérték, hogy a színház Európa egyik leginnovatívabb társulata lett. Előadásaikban nagyon fontos szerepe van a különleges színészi játék mellett a zenének, az éneknek, a ritmusnak. Mélyen átélt előadásmódjuk nagy hatással van a nézőkre. Gyulán a Lear dalai című produkciójukat mutatják be, amely Shakespeare drámáján alapul. A produkció premierje 2012 nyarán Edinburghban volt, ahol ezzel három fontos díjat nyertek el.
Legjobb magyar előadásként Shakespeare Hamlet című művét nézhetik meg Miskolcról július 14-én a tószínpadon. A különleges előadáson a nézők is a színpadon foglalnak helyet, mintegy részévé válva a produkciónak. A darabot Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója rendezte. A tavalyi év nagy sikere volt a Makrancos hölgy, avagy a hárpia megzabolázása című Shakespeare-vígjáték a marosvásárhelyi Tomcsa Miklós Társulat előadásában, amely több fesztiválon is díjat nyert. Ez a látványos, szórakoztató előadás látható lesz most Gyulán is július 10-én a várszínpadon Sorin Militaru rendezésében.
A IX. Shakespeare Fesztiválon ezen kívül láthatnak egy összeállítást Shakespeare szövegeiből Színház az egész világ, színész benne minden férfi és nő címmel, amelyet Emil Boroghina román színész ad elő, aki egyébként a Craiovai Shakespeare Fesztivál művészeti vezetője. Két kontratenor Shakespeare szövegeire írt dalokat fog énekelni egy koncerten. A szonettek, szerelmes versek ihletett formában szólalnak meg a magyar Birta Gábor és az angol Nicholas Clapton előadásában, Balog József zongorakíséretében. Purcell, Liszt, Haydn, Schubert szerzeményei a zeneirodalom egy-egy gyöngyszemeként hangzanak el az esten.
A W.H. együttes korábban már járt a gyulai fesztiválon, melynek tagjai Shakespeare-szonetteket és -dalokat adtak elő első lemezükről. A most megjelent második lemezüket hallhatjuk az idén nyáron a Márkos Albert vezette együttestől, a jazz, a kortárs zene, a modern zene, az ének sajátos műfajában előadott produkciójukban.
A fesztivál július 4-én Mándy Ildikó Társulatának egyszemélyes produkciójával indul a Shakespeare Szonettekkel, amelyben a kiváló színésznő, Szalontay Tünde mondja az ismert verseket. Az előadás a táncszínház műfajába tartozik, hiszen fontos szerepe van az előadásban a mozgásnak is. Vendég lesz a kitűnő költő-műfordító Nádasdy Ádám, akivel a Shakespeare- szövegek magyar nyelvre való átültetéséről beszélgetnek.
A külföldi előadások mellett természetesen a legjobb hazai Shakespeare-produkciókból is válogatunk. A IX. Shakespeare Fesztivált július 4. és 15. között rendezik meg különböző helyszíneken, naponta több programot kínálva.


























