
Gyulai Amazonok– DEAC 2-1 (1-0).
Gyula, Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnok, NB II.-es futsal bajnoki mérkőzés.
Gyula: Fazekas – Perjési, Papp, Fülöp (1), Molnár Á. (1). Cserék: Kozma, Mrsan, Sánta, Durkó. Edző: Molnár Zoltánné.
A debreceniek az első osztályt célozva megerősített együttessel érkeztek a fontos találkozóra. Ennek ellenére amazonjaink bátor játékkal kirukkolva már az első percben megszerezték a vezetést Molnár Ági révén, 1-0. Szünet után ugyan büntetőből egyenlítettek a vendégek, 1-1. Már-már úgy nézett ki, nem bír egymással a két csapat, ám az utolsó előtti percben Fülöp Panninak legjobbkor sült el a lába, a pettyest a hálóba rúgta, 2-1-s remek győzelemhez juttatva így csapatát. A fontos győzelmükkel a tabellán megnyugtatóan őrzik második helyüket. Trénerük, Irénke örömmel újságolta, hogy a március 9-én Győrben rendezendő FUTSAL GÁLA során, Nyugat- és Kelet-Magyarország női válogatott mérkőzésen a keleti csapatba meghívást kapott a gyulaiak közül Papp Laura, Fülöp Diána és Molnár Ágnes.


























