
A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság tizenhetedik alkalommal hirdette meg az óvodás és általános iskolás korosztály számára a Közlekedésbiztonság gyermekszemmel című rajzpályázatot. A legjobb pályaművek alkotói a művelődési házban vehették át díjaikat dr. Tábi Tibortól, a Gyulai Rendőrkapitányság vezetőjétől.
A rendőr alezredes köszöntőjében elmondta: a pályázatra a Gyulai Rendőrkapitányság illetékességi területének hét óvodájából és hét általános iskolájából összesen 323 alkotás érkezett. Dr. Tábi Tibor hozzátette: a gyerekek alkotókedve idén kimagasló volt, a rendőrkapitányság közlekedési szakemberei nehezen tudtak választani a kiváló pályaművek közül.
Kissné Rausz Linda rendőr őrnagytól megtudtuk, az óvodások és az iskolások a helyes és helytelen közlekedésről, a kerékpározásról, a baleseteket előidéző veszélyhelyzetekről és a közlekedés résztvevőiről készítettek rajzokat, melyek 2013. március 19-ig tekinthetők meg a művelődési központ első emeletén. A legjobban sikerült alkotásokat továbbküldik a megyei versenyre.
A Közlekedésbiztonság gyermekszemmel című rajzpályázat területi fordulójának díjazottai a következők.
Óvodás korosztály:
I. Kovács Zalán – Törökzugi Óvoda
II. Schneider Anna – Bajcsy-Zsilinszky Úti Óvoda
III. Németh Anna – Románvárosi Óvoda
Különdíjasok:
Nagy Levente Noel – Béke Sugárúti Óvoda
Elekes Gréta – Németvárosi Óvoda
Jánk Zsombor – Bajcsy Zs. úti Óvoda
Alsó tagozatos korosztály:
I. Lázár Dalma – Dürer Albert Általános Iskola, 4/a.
II. Guti Boglárka – Implom József Általános Iskola, 4/a.
III. Ungor Petra – Bay Zoltán Általános Iskola, 1. osztály
Különdíjasok:
Farkas Ferenc – Bay Zoltán Általános Iskola, 2. osztály
Popucza György – Dr. Mester György Általános Iskola, Elek, 2/a.
Nagy Károly – Dürer Albert Általános Iskola, 2/b.
Felső tagozatos korosztály:
I. Gajdács Pál – Magvető Református Általános Iskola, 5/a.
II. Hocopán Bence – 5. Sz. Általános Iskola, 5/a.
III. Pojendán Döniz – Magvető Református Általános Iskola, 7/b.
Különdíjas:
Krucsó Réka Noémi – Magvető Református Általános Iskola, 5/b.

































