Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A jubileumokról beszélgettek a magyar kultúra napján Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2013. január 22. 21:15
A jubileumokról beszélgettek a magyar kultúra napján Gyulán
A Kultúra Kávéház vendégei a gyulai gasztrokultúrából is ízelítőt kaptak
Fotó: Gyulai Hírlap Online - Rusznyák Csaba

A jubileumok és a gasztrokultúra jegyében telt a magyar kultúra napja Gyulán. A jeles nap alkalmából szervezett ünnepségre idén is sokan voltak kíváncsiak, roskadásig megtelt a művelődési ház Kultúra Kávéháza. A Gyula Város Önkormányzata, a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft., a Mogyoróssy János Városi Könyvtár és Gyulai Alkotókör által szervezett programon dr. Görgényi Ernő polgármester köszöntötte a megjelenteket.

A városvezető beszédében a kultúra fogalmának meghatározhatatlanságára világított rá. Mint mondta, a magyar kultúra napja nem más, mint egy kezdőpont, egy viszonyítási alap kijelölése. 1823. január 22-e az a dátum, amely a Himnusz letisztázott kéziratán szerepel, s ez a kiválasztott kulcsmomentum a kultúrát már alapvetően kontextusba helyezi. Hozzátette: sokszor politikai, vallási, gazdasági vagy egyéb körök akarják megmondani, hogy mi érték és mi nem, egy mű valódi értékét azonban egyedül az idő ítélheti meg. Befogadóként türelemre, nyitottságra és az elfogadásra van szükségünk.

Dr. Görgényi Ernő köszöntőjében kitért arra is, hogy a város nyertes pályázatának köszönhetően, a tervek szerint jövőre már egy felújított művelődési házban rendezhetik meg a magyar kultúra napját.

 

 

A rendezvényen a jelenlévők tapssal köszöntötték a Gyuláról elszármazott Krasznahorkai Lászlót, aki 2012-ben Prima Primissima díjat vehetett át, valamint a szintén gyulai származású Kiss Annát és Halmos Bélát, akik a jelöltek között szerepeltek.

A város kulturális életében a 2013-as esztendő a kiemelkedő jubileumok éve lesz, hiszen idén 30 éves az Erkel Ferenc Vegyes Kar, 50 évvel ezelőtt szervezték az első EDÜ-t és az 50. évadához érkezett a Gyulai Várszínház. Az évfordulók kapcsán Morár Ildikó, a kultúra napi rendezvény háziasszonya beszélgetett Gedeon Józseffel, a színház igazgatójával, Perlaki Attila karnaggyal és dr. Petróczki Istvánnal, a kórus egyesületének az elnökével, valamint Farkas Máriával és Csősz Lászlóval, az Erkel Diákünnepek szervezőivel.

Gedeon Józseftől – aki 1995 óta igazgatója a teátrumnak –  megtudtuk, a magyar kultúra napjának előestéjén a debreceni Csokonai Színházban is bemutatták a Gyulai Várszínház előadását, a Füveskönyveket, melyet legközelebb Aradon játszanak. A felolvasószínházi előadás a tervek szerint Kassán, Szegeden, Pécsett, Egerben és Kecskeméten is látható lesz.

A múltat felidézve az igazgató elmondta, a Gyulai Várszínházat külföldi mintára Miszlay István hívta életre 1964-ben. A teátrum első igazgatója a kezdeti évek nehézségeit áthidalva egy olyan színházat épített fel, amely országos hírnévre tett szert. A Várszínház elsősorban a történelmi drámák bemutatóhelye volt, majd a hetvenes-nyolcvanas években főként határon túli magyar írók bemutatóhelyévé vált. A rendszerváltás után a színház összművészeti fesztivállá alakult át, melyet a műfaji sokszínűség jellemez. A klasszikus művek mellett kortárs magyar műveket és külföldi szerzők műveit is bemutatják.

Gedeon József hosszasan sorolta azoknak a színművészeknek a neveit, akik az elmúlt 49 évadban megfordultak a Gyulai Várszínházban. Mint mondta, a Gyulai Várszínház méltán tekinthető a nemzet nyári színházának, hiszen a huszadik század második felének minden jelentős színésze fellépet már a teátrumban.

Az igazgató elárulta, a Várszínház három bemutatóval készül az idei évadra. Elsőként a gyulai önkormányzat és a Gyulai Várszínház drámapályázatának díjnyertes pályaművét mutatják be, melynek az 1566-os várostrom lesz a témája. Shakespeare Hamletjét a sepsiszentgyörgyi Bocsárdi László rendezésében láthatja a közönség, a Ladics-házban pedig felolvasószínházi előadáson mutatják be Krasznahorkai László Gyulára vonatkozó írásait. Az ötvenedik évad ünnepélyes megnyitóját június 22-én tartják.

Perlaki Attilától megtudtuk, az 1800-as évek második felében Gyulán is alakult dalárdaegylet, melyet Erkel Ferenc fia, Erkel László vezetett. Ettől az időszaktól kezdve a vegyes kar létrejöttéig folyamatosan volt kórus a városban. Az 1976-ban Rázga József vezetésével megalakult Erkel Ferenc Vegyes Kar nagyon jó közösségé formálódott az évek során. A beszélgetés végén a jelen lévő kórustagok bordallal lepték meg a hallgatóságot.

Farkas Mária tanárnő az EDÜ kezdeteiről mesélt a Kultúra Kávéházban. A beszélgetésből kiderült, a rendezvényt Szerdahelyi István és Czeglédi Imre indította útjára 1963-ban. Az Erkel Diákünnepeket hosszú időn keresztül a KISZ berkein belül szervezték, később pedig az Erkel Ferenc Gimnázium vette át a szervezői feladatokat.

Csősz László kifejtette, idén olyan új kategóriákat is bevezetnek az EDÜ-n, mint a stand up vagy a ruhatervezés. Ez évben összesen 25 kategóriában mérettethetik meg magukat a diákok. A rendezvényre Gyula hat testvérvárosát is szeretnék meghívni.

Az este további részében a gasztrokultúrának jutott a főszerep. Ambrus György és Tímár Attila olimpiai és világbajnok mesterszakácsok nem csupán a Békés Megyei Culinary Teamet és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség nemzeti válogatottját mutatták be, hanem a nemzetközi versenyek kulisszatitkaiba is beavatták a hallgatóságot. Előadásukból azt is megtudtuk, hogy a nemzeti válogatott kilenc tagjából öt gyulai.

Bozó András a Corvin Borklub Baráti Társaságról és a magyar borokról mesélt az egybegyűlteknek, Őzse Andrea pedig a Gyulai Pálinka Manufaktúráról tartott beszámolót. Az este folyamán Bagyinszki Zoltán magyar borvidékeken készült fotóit is megcsodálhatták a jelenlévők. A program bor- és pálinkakóstolóval ért véget.

 

Fotó: Gyulai Hírlap Online - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2013. január 22. 21:15
A Kultúra Kávéház vendégei a gyulai gasztrokultúrából is ízelítőt kaptak
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)