A közleményben idézték Lannert Judit minisztert, aki a kinevezések kapcsán azt mondta: „az új igazgatókkal szemléletváltás kezdődik novembertől a tankerületekben, a korábbi politikai szempontok helyett a szakmaiság kerül előtérbe”.
A tárca tájékoztatása szerint az augusztusban kiírt felhívásra 567 pályázat érkezett be, amelyek közül 424 volt érvényes. A 60 betöltendő tankerületi helyre 55 vezetőt választottak meg, 5 helyen új pályázatot írnak ki. Az újonnan kinevezett vezetők megbízatása határozott időre, 5 évre szól.
Lannert Judit kiemelte, hogy a július óta új vezetővel működő Klebelsberg Központ is a partneri viszony kialakításán, és az intézményi és pedagógusi autonómia visszaállításán dolgozik. Az iskolaigazgatók visszakapták munkáltatói jogaikat, a tankerületnek pedig koordináló szerepe lesz.
A tankerületi igazgatói pályázatra olyan jelentkezőket vártak, akik rendelkeznek vezetői gyakorlattal, menedzsment szemlélettel, és készen állnak arra, hogy egy egész tankerület irányításával részt vegyenek a hazai közoktatási rendszer megújításában – jelezték.
A pályázat lebonyolítását a Klebelsberg Központ végezte, a vezetőket a miniszter nevezi ki.
Lannert Judit a Facebook-oldalán gratulált az új tankerületi igazgatóknak, azt hangsúlyozva: a céljuk az, hogy a tankerületek valódi partnerei legyenek az iskoláknak és a pedagógusoknak.
























