Fotó: Görgényi Ernő Facebook-oldala
Nagyrészt elkészült a vasútállomás felvételi épületének új tetőszerkezete és cserepezése, továbbá az új nyílászárók nagy része is a helyére került – közölte Görgényi Ernő polgármester a napokban a Facebook-oldalán.
Azt is írta, tudja, hogy a peronok korszerűsítése, akadálymentesítése is sürgős feladat; ennek megtervezése is megtörtént koncepcionális szinten.
Jelezte, a gyulai vasútállomás kivitelezése több lépcsőben valósulhat meg, az első ütembe nem került bele a peronok átépítése.
„Idén tavasszal is emlékeztettem a MÁV vezetését arra, hogy halaszthatatlan a peronok korszerűsítése. Legutóbb áprilisban kaptam ezzel kapcsolatos visszajelzést” – számolt be róla.
A polgármesternek ekkor a MÁV Csoportirányító Kabinetjének főnöke azt írta: „Az új peronok kialakítására jelenleg forrással nem rendelkezünk, azonban a tervezési, előkészítési munkát megkezdjük. A peronok átalakításának első fázisában az alábbi feladatokat végezzük: 2026.04.30.: tervezési diszpozíció összeállítása, egyeztetése és annak véglegesítése.”
Görgényi Ernő szeptember 15-en kért legutóbb tájékoztatást a peronok ügyében, de még nem kapott választ. Amint új információ birtokában lesz, tájékoztatja róla a közvéleményt – írta.
























