Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A galambok elszaporodása volt az interpellációs óra egyik témája

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2026. szeptember 24. 14:10
A galambok elszaporodása volt az interpellációs óra egyik témája
A gyulai képviselő-testület tanácskozásán a víz- és gázvezetékek is szóba kerültek

a gyulai képviselő-testület szeptember 24-i ülése

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A megszokott módon az interpellációs órával kezdődött a gyulai képviselő-testület szeptember 24-i ülése a városháza dísztermében. A tanácskozáson a galambok elszaporodása, a kerékpárutak fejlesztései, a víz- és gázvezetékek, valamint a királydinnye is szóba kerültek.

Az első felszólaló Durkó Károly (Gyulai Városbarátok Köre) volt, aki lakossági megkeresésre interpellált. Mint mondta, a városban jelentősen elszaporodtak a galambok, mindent összepiszkítanak, amely több szempontból is problémás, hiszen az ürülékük erősen savas kémhatású, szétmar mindent, valamint többféle betegséget is terjeszt. Értesülései szerint a nyári kánikulában a gyulai kórházban több embert is kezeltek ezzel összekapcsolható problémával.

Véleménye szerint az eddigi módszerek már nem elegendőek, javasolta, hogy az illetékesek járjanak utána egy módszernek, amely a galambok termékenységét szabályozza.

Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester elmondta: a gyulai önkormányzat az elmúlt években is rendszeresek voltak ez intézkedések, idén október 1-től egy új, hat hónapra szerződést kötöttek egy szakemberrel, aki élve fogja be az állatokat a belvárosban, javasolja, hogy a társasházak, valamint a kórház is járjanak el ugyanígy.

durkó károly

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A fogamzásgátlás kapcsán Csige Gábor jegyző kifejtette: a módszer Amerikából indult, az ott feltalált vegyszer gátolja a tojások megtermékenyülését és az embriók fejlődését, de nem azonnali, hanem hosszú távú megoldás, illetve rendkívül költséges. A városban több helyen etetőpontokat kellene kihelyezni, a madarakat odaszoktatni, majd megkezdeni a vegyszeres takarmány adagolását.

A jegyző és a városvezető is megígérték, hogy további információkat kérnek az eljárásról.

Kiss Tamásné (Fidesz) két témát hozott az ülésre: elsőként a városban tervezett kerékpárutak fejlesztésének jelenlegi állapotáról érdeklődött, illetve a lakosságból többen is kérdezték, hogy terveznek-e valahol létrehozni rekortán futópályát.

A bicikliutak kapcsán Világosiné Szendrei Róza, a mérnöki osztály vezetője elmondta: a tervek minden esetben készen vannak, a Széchenyi utcai út esetén volt egy minimális akadály. A szükséges költségvetési ellenőrzéseket már lefuttatták, amely előfeltétele a közbeszerzési eljárás elindításának, jelenleg ezeket készítik elő.

kiss tamásné

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kertes István, a Gyulasport NKft. ügyvezetője válaszolt a rekortán futópálya kérdésére. Mint mondta, több éve szeretnének egy ilyen pályát, számos kész tervvel is rendelkeznek. Az Id. Christián László Városi Sporttelepen kívül is megvizsgáltak már több helyszínt, illetve a pályázati lehetőségeket is folyamatosan figyelik, hiszen több százmilliós projektekről van szó. Remélik, hogy hamarosan lesznek olyan lehetőségek, hogy hozzájussanak a kellő forráshoz a kivitelezéshez.

Szintén lakossági megkeresések után interpellált Sióréti Gabriella (MARÉG). Kifejtette, Gyulaváriból, a Fehér-Körös utca és a Szív utca környékéről többen jelezték számára, hogy folyamatosak a csőtörések, amelyek a vízvezetéket érintik. Az Alföldvíz Zrt. elmondta nekik, hogy tervben vannak a vezetékcserék, de nem tudtak pontos dátumot mondani.

Hozzátette: a Kígyó utcában a gázvezetékek okoznak hasonló problémát, rendszeresek a szivárgások, a helyreállítási munkák miatt pedig az út is rendkívül rossz állapotban van. A gázcsőtörések 2019 óta folyamatosak.

Görgényi Ernő válaszában aláhúzta: őt személyesen először 2025 márciusában keresték meg a gázvezetékek állapota miatt. Mint mondta, először az MVM-et kereste meg az ügy miatt, akik állították, hogy elhárították az üzemzavarokat, illetve azokat egy olyan útfelújításra fogták, amely sosem valósult meg.

sióréti gabriella

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A polgármester jogorvoslatért a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz fordult, leírta, hogy a gázszolgálató a megkeresést nem kezelte megfelelően. A hivatal kivizsgálta az ügyet, de csupán megismételte a szolgáltató indokait, és nem tartották indokoltnak a vezetékszakasz cseréjét.

Mint mondta, ezzel szemben már nincs helye jogorvoslatnak. A városvezető úgy fogalmazott, szívesen „nekifut” újra a témának, de kérte, hogy álljon mellé Ráki Zsolt országgyűlési képviselő is, így hátha belátják az illetékesek, hogy a lakosság vagyonbiztonsága és életvédelme fontos.

A vízcsőtörések kapcsán megjegyezte, az Alföldvíz azt a tájékoztatást adta, hogy a gyakori hibákat a klímaváltozás, valamint a talajszerkezet változásai okozzák, a felújítási munkálatokat 2027-ben fogják elvégezni.

A nap utolsó felszólalója Vidó Attila (Mi Hazánk Mozgalom) volt, aki három témát is a grémium elé tárt. Beszélt a Gyulaváriban egyre több problémát okozó királydinnyéről, felhívta a figyelmet arra, hogy a Szentháromság utca egy részén gyakorlatilag lehetetlen a járdán közlekedni, annyira benőtte a gaz, valamint lakossági megkeresésre jelezte, hogy a Külső-Törökzugi játszótérnél nem működik a közvilágítás.

vidó attila

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az első két kérdésre Molnár Csaba, a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. ügyvezetője válaszolt. A királydinnye kapcsán elmondta, hogy nagyon nehéz a gyérítésre és az irtása, leginkább csak mechanikai módon tudják eltávolítani.

A Szentháromság utcai járdaszakasz ügyében hangsúlyozta: az önkormányzat közterületi rendelete alapján az ingatlantulajdonosoknak kell kezelniük az előttük található járdát. Ha a tulajdonos ezt nem teszi meg a felszólítás ellenére, akkor elvégzik a szükséges munkálatokat.

A közvilágításról Világosiné Szendrei Róza elmondta: a lakosság, illetve ők is bejelentették a hibát, a karbantartással megbízott cég viszont azt mondta, hogy ez nem az ő hatásköre, ezért az MVM-el egyezettek, akik elvileg elhárították a problémát, de az újra jelentkezett, így most várnak a következő elhárításra.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)