Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Jelen, jelenlét, jelek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2026. július 23. 11:00
Jelen, jelenlét, jelek
Megnyitották az 58. Gyulai Nyári Művésztelep zárókiállítását

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Városi jelen, városi jelenlét, városi jelek címmel nyitották meg az 58. Gyulai Nyári Művésztelep zárókiállítását július 22-én az Erkel Ferenc Művelődési Központban.

Magyarország egyik legnagyobb múltra visszatekintő alkotóközössége 1969 óta tölt három hetet Gyulán. A zárókiállításon idén 22 művész 38 alkotását nézhették meg az érdeklődők.

A tárlatot Süli Szabina Mercédesz pszichológus, társadalomkutató nyitotta meg. Mint mondta, a művésztelep alkotóival még 2018-ban, egy nyári munka által ismerkedett meg. Modellt ült számukra, így napokon keresztül hallgatta történeteiket, figyelte működésüket.

a tárlatot süli szabina mercédesz nyitotta meg

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Általuk tapasztalhattam meg, hogy mindaz, amit Gyula kapcsán szívemen viselek, s amit a verbalitás szintjén olykor nehezen tudok kerek egész mondatokba önteni, számukra is jól látható, érthető és értékelhető valóságelem – fogalmazott.

Kiemelte: az alkotók művészetének esszenciája, közösségi értéke talán abban ragadható meg leginkább azok számára, akik először látogatnak el ide, hogy a művésztelep alkotói visszatérő vendégekként, közöttünk járva, újra és újra rólunk mesélnek.

– Munkáik egyszerre adják az újramegérkezés és a rácsodálkozás, valamint a mindenkori otthonlevés élményét azáltal, hogy évről évre új megvilágításból láttatják azt, amit mi mélyen ismerősnek és sajátunknak érzünk – mondta Süli Szabina Mercédesz, hozzátéve, hogy a művészek alkotásaikban saját kollektív identitásunk, gyulaiságunk alkotóelemei mellett őket magukat is megismerhetjük.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Hangsúlyozta: az ország különféle pontjairól immáron 58. éve idelátogatva segítenek szavak nélkül, a kortárs képzőművészet eszköztárával megfogalmazni és kiállításaik alkalmával láthatóvá és érthetővé tenni a gyulai lét, együttlét folyamatosan változó, mégis állandónak tekinthető minőségeit, rétegeit és szépségeit.

Mint mondta, a Gyulai Művésztelep több mint fél évszázados történetében különösen figyelemre méltó, hogy miközben új alkotók érkeznek, új érzékenységek, új gondolatok és új kifejezésmódok jelennek meg, valami lényegi mégis változatlanul továbbadódik. Nem direkt tananyagként, nem szabályokba foglalva, hanem a közös jelenlét, az együtt alkotás, az egymás munkáira való figyelmes reflektálás által.

horváth ildikó

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Az új tagok így nem egyszerűen belépnek egy már létező hagyományba, hanem saját látásmódjukkal gazdagítják azt – tette hozzá.

A megnyitón Horváth Ildikó, a Gyulai Művésztelep Egyesület elnöke köszönetet mondott Gyula városának, a művelődési központnak, valamint az alkotóknak is.

A kiállítást szeptember 1-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)