Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A víz világnapját ünnepelték Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2026. március 19. 18:00
A víz világnapját ünnepelték Gyulán
Idén is mindenkit programokkal várt a Kövizig

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Interaktív programokkal, vízügyes játszótérrel, haltelepítéssel és játékos bemutatókkal vár mindenkit a víz világnapján a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság.

A programot Lúczi Gergely, a Kövizig igazgatója nyitotta meg, aki köszöntőjében kiemelte, nagyon fontosnak tartja, hogy a fiatalabb generációk játékos, élményszerű formában találkozzanak a víz jelentőségével és a vízügyi szakemberek munkájával, hiszen a víz védelme közös ügyünk, amelyben mindannyiunknak szerepe van.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A gyerekeket több állomás várta a vízügyi székház körül, ahol megtudhatták, milyen mesterségek kapcsolódnak a vízhez, hogyan változtak ezek a foglalkozások az idők során, és hogy ma már nők és férfiak egyaránt részt vesznek a vízügyi szakmákban. A nap során azt is bemutatták, a világ különböző pontjain élő gyermekek mindennapjain keresztül, hogy mit jelent a tiszta vízhez való hozzáférés.

A rendezvényen a vízügyes géppark egyes járműveit közelebbről is megtekinthették a látogatók, sőt fel is mászhattak rájuk, a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége standjánál pedig a Körösök halvilágát mutatták be, majd a nap egyik leglátványosabb programjaként haltelepítésre került sor az Élővíz-csatornában.

A nap során átadták Az én VÍZhősöm című pályázat díjait is, amelyre gyulai óvodai és általános iskolai csoportok nevezhettek, illetve kihirdették a VÍZKVÍZ online játék nyerteseit is.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)