– Én nem ezt írtam – jegyezte meg viccesen Ménes Attila író, a Kalambó című krimi szerzője a Ladics-ház udvarán a dráma felolvasó-színházi bemutatója után. Merthogy a produkció dramaturgja és producere, Lőkös Ildikó, valamint rendezője és címszereplője, Balikó Tamás – jó érzékkel – alaposan átdolgozták az eredeti művet.
A drámaírásban kevésbé járatos debreceni születésű írónak eddig hat kötete jelent meg, legutóbb 2010-ben a Hidegdauer című regény. Mint mondta, a széppróza számára a házastárs, a színdarabírás pedig az egyéjszakás kaland. A felolvasó-színházi előadást követő beszélgetésből az is kiderült, a szerző nulladik darabjának tartja a Kalambót. Valószínűleg részben ennek, részben pedig a rövid, háromnapos próbaidőszaknak volt köszönhető, hogy az embernek végig az volt az érzése: a színészek felolvasás közben egy kísérleti terepen tapogatózva próbálják megtalálni a helyes irányt.
A felolvasószínház persze eleve a kísérletezés terepe, hiszen maguk a színházi szakemberek is más-más kritériumok alapján határozzák meg a fogalmat: egyesek önálló műfajnak, mások viszont a végleges darab átmeneti állapotának tartják. A krimisorozatokat parodizáló, Balikó-féle Kalambó ez utóbbi elgondolás alapján született meg. A nézők szeme előtt gyakorlatilag egy rendelkező próba zajlott le: a karakterüknek megfelelő ruhát viselő színészek – kihasználva az archetipikus figurákban rejlő lehetőségeket, és igazodva a krimi műfajához – nemcsak felolvastak, hanem el is játszották szerepeiket.
Az estet a rendező bevezetője nyitotta meg. Balikó Tamás – aki néhány nappal ezelőtt még Pertaf pasát alakította a várszínpadon – központi szerepet töltött be a felolvasó-színházi előadáson, hiszen az őrnagy szövege mellett a szerzői instrukciókat is ő osztotta meg a közönséggel. Ménesi drámájának cselekménye egy családi ház jólétet tükröző nappalijában és egy furgonban játszódik. A Ladics-ház udvarán egy asztal, néhány szék, valamint egy bárpultként és kandallóként funkcionáló emelvény érzékeltette, hogy hol zajlanak az események. Az átdolgozott darabban a ház mindenese, a 60 év körüli Kertész (Újvári Zoltán) és a felesége (Igó Éva) közti párbeszédből bontakozott ki a cselekmény. A sors különös játéka folytán egy kicsit magam is szereplőjévé váltam a jelenetnek, hiszen a kellékként használt Gyulai Hírlap hátoldaláról a saját arcképem köszönt vissza.
Ménesi darabját a jellegzetes, archetipikus figurák és a felolvasó-színházi forma ellenére is jól érvényesülő színészi játék tette igazán szerethetővé. Leginkább a két alvilági alak, Mackó (Gáspár Tibor) és Kabát (Pál András) groteszk jeleneteit sikerült kellőképpen kidolgoznia a szerzőnek (és persze a színművészeknek), a két balfácán figurája a Tarantino-filmek antihőseit idézte a Ladics-ház udvarára. Az előadást követő beszélgetésből megtudtuk: az amerikai filmrendező mellett Harold Pinter A gondok című drámája volt igazán hatással a szerzőre. Az író azt is elmondta, a Kalambónak eredetileg a családon belüli erőszak, az önvédelemből elkövetett bűncselekmény lett volna a központi témája. Ez a szál nem tudott érvényre jutni a darabban, hiszen a közönség sem a gyilkosságnak, sem a gyilkosság előzményeinek nem volt „szemtanúja”, ezért csak kevéssé tudott azonosulni a férjét jogos önvédelemből meggyilkoló Angélával (Danis Lídia) és tettével.
A (többnyire) jól kidolgozott figurák ellenére kétséges, hogy Ménes drámája színpadi darabként is megállná a helyét jelenlegi formájában. A Kalambó ugyanis se nem elég abszurd, se nem elég izgalmas, a cselekmény nincs kellőképpen végiggondolva: a tettes túl hamar lepleződik le, így a történet nem fut ki sehová. Mindezek ellenére a darab belopta magát a közönség szívébe, ami azt jelzi: érdemes tovább csiszolni a drámát és a jeleneteket.
