Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fantasztikus repertoárt kínálnak a gyulai programszervezők

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2013. január 23. 15:54
Fantasztikus repertoárt kínálnak a gyulai programszervezők
Koordinációs megbeszélést tartottak ma délelőtt az intézmények képviselői
Koordinációs megbeszélés a városházán. Fotó: Gyulai Hírlap - H. É.

Hagyományosan minden évben megrendezik Gyula városában az intézmények képviselői és programszervezők koordinációs megbeszélését. A ma délelőtti találkozón dr. Gulyás Imre osztályvezető köszöntője után a város legfontosabb városi, politikai, egyházi, kulturális, turisztikai és sportprogramjait próbálták a résztvevők összehangolni, valamint a gazdasági lehetőségek figyelembe vétele mellett előkészíteni.

A Gyulai Hírlapnak Bagyinszki Zoltán közművelődési ügyintéző elmondta, idén 80-100 rendezvényt látogathatnak meg az érdeklődők.

– Végighallgattuk a legjelentősebb rendezvények szervezőinek a beszámolóját. Egyszerűen fantasztikus a repertoár, de egyben tudjuk azt is, hogy a gazdasági nehézségekből adódóan vagy megfeszülünk, vagy nem mindegyik valósul majd meg. Javasoltuk, hogy a helyi erők mellett az országos szponzorok felkutatását és az országos pályázatok figyelésére is felhívtuk a figyelmet. Kértünk egyfajta anyagi önmegtartóztatást és azt, hogy rendezvényeik egy részét próbálják meg díjmentessé tenni. A megbeszélésen végigfutottunk a programokat tartalmazó listán, pontosítások, plusz információk hangzottak el, különös tekintettel a közönségszervezésről és marketingről. A listát jövő hét közepére véglegesítjük a – mintegy 30 megjelent programszervezőtől – most megszerzett információk alapján. Ez lesz az alapja turisztikai hivatal műsorfüzetének, amely az utazás kiállításra készül – összegezte a találkozó eseményeit Bagyinszki Zoltán.

A tervek szerint a következő találkozót szeptemberben hívja össze az önkormányzat.

Fotó: Gyulai Hírlap - H. É.
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)