
Szabó Eszter, a Megasztárból ismert gyulai énekesnő, párjával, Kontor Tamással több mint hét éve járja hétvégenként a fővárosi és vidéki színpadokat. Eleinte csak saját albumairól énekelte a legismertebb dalokat, később jazz és bossa-nova átdolgozásokat készítettek, az idei évtől azonban, meglévő repertoárjuk mellett Édith Piaf sanzonokkal is szórakoztatják közönségüket.
- Meglepő volt számomra, hogy az elmúlt években többször is kértek tőlem Édith Piaf dalokat. Sokáig furcsállottam, később tudomásul vettem, hogy néhányan valamiért bennem látják az egykori francia sanzonénekesnőt. A közelmúltban egy elegáns szálloda tematikus francia estjére hívtak sanzonokat énekelni, és én nem tudtam nemet mondani. Nagyon bírom ezt a műfajt, amelyet a felkészülés közben még jobban megszerettem, és valahogy teljesen egyértelművé vált számomra, hogy ilyesmit énekelek. A koncert szuperül sikerült. Nagyon elegáns és izgalmas dalok ezek, amelyekkel a különleges és igényes hangszerelésben mindig szívesen állok színpadra. Ezért jött az ötlet a rendszeresítésükre, amely már most sikeres, ugyanis két hónapra előre megteltek az időpontok a meghívásokkal – mondta a Gyulai Hírlapnak Szabó Eszter.























