
Négy évszak Gyulán címmel fotópályázatot hirdet a Gyulai Városszépítő és Környezetvédő Egyesület. A pályázaton bárki részt vehet, egyetlen feltétel, hogy a fotókat Gyula város határain belül kell elkészíteni.
Nevezni három kategóriában lehet. Az elsőre olyan négy fotóból álló sorozatot várnak, amelyen minden évszakban ugyanazon a helyszínen készültek. A másik sorozatkategóriában is összesen négy, évszakonként 1-1 gyulai fotóval pályázhatnak a fotósok, míg a harmadik kategóriában évszaktól függetlenül maximum négy képpel lehet nevezni. Minden szerző kategóriánként legfeljebb négy-négy – összesen 12 – képet küldhet be, a kategóriák nem vonhatók össze.
Regisztrálni az 1000 forintos nevezési díj befizetésével lehet az egyesület számlaszámára (53600123-11112105 - Gyulai Takarékszövetkezet). Utaláskor a megjegyzés rovatba írják bele a fotópályázat címét, kategóriamegjelöléssel, illetve a jelentkező nevét és elérhetőségeit.
A képeket digitális formában, kiállítási (max. 30x40 cm-es) méretben, 2014 január 15-ig lehet beküldeni az egyesület email-címére (gyvsze@gmail.com), vagy postai úton, válaszborítékkal (5700, Gyula, Esze Tamás u. 2. sz.). A szervezők a későbbiekben jelzik majd, mely képeket kérik papírformában is.
- Fotópályázatunk célja, hogy bemutassuk gyönyörű városunkat, ahol élünk, és nem utolsósorban teret adjunk tehetséges fotósainknak is. A projektet Kovács Mihály, az egyesület elnökségi tagja, Bánfi Barnabás fotográfus szakmai segítségével vezeti. A legjobb alkotások készítői értékes díjakat kapnak, alkotásaik kiállításra is kerülnek. Ezután minden évben szeretnénk megrendezni a pályázatot, amelyet más és más témákban írunk majd ki – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot dr. Németh Endre, az egyesület elnöke.
A fotópályázatról bővebben az egyesület honlapján, a www.gyvsze.blogspot.com oldalon olvashatnak.

























